Magyarország helye és szerepe a nemzetközi autóiparban, az új gyárak gazdasági hatásai hazánkban, az elektromos autók helyzete - erről mind szó volt az Indamédia Automotive Summit 2025 konferenciáján, amelyen több mint 30 hazai szakember osztotta meg tapasztalatait.
Szerző(k): G. É.Hollandiából Magyarországra teszi európai székhelyét a BYD. Ehhez kétezer tanult, diplomás munkavállalóra is szüksége lesz. A kínai cég termékeinek az egész világon óriási kereslete várható szerintük.
Szerző(k): L. K.Alsó és felső kategóriás, valamint „emelt terepjáró képességű” járműveket vásárolna a kormány, a járművekért nettó 38,2, azaz bruttó 48,6 milliárd forintot fizetnének - jelent meg a sajtóban. A gazdasági minisztérium ugyanakkor cáfolja a híreket, azzal: csak keretmegállapodást kötöttek majdani beszerzésekre, most azonban nem rendeltek gépkocsikat.
Szerző(k): G. É.Tíz éve csupán 3,1 millió személygépkocsi volt forgalomban, ma pedig már több mint 4,2 millió.
Szerző(k): EconomxÜzletelnek egymással az autógyártók, hogy ne lépjék túl az unió idei szén-dioxid-kibocsátási céljait és elkerüljék a hatalmas bírságokat. A Tesla lehet a megmentőjük: az elektromos autókat gyártó cég által létrehozott emissziós poolhoz most már a Suzuki és a Honda is csatlakozott.
Szerző(k): G. É.Pénteken elkészült az egymilliomodik Vitara a japán anyavállalat esztergomi gyárában. A lassan 33 éve működő hazai üzemet tavaly hagyta el a négymilliomodik autó.
Szerző(k): Gulyás ÁbelIsmét a Tesla villanyautója lett a legnépszerűbb autó a világon, Magyarországon pedig a Suzuki végzett az első helyen.
Szerző(k): EconomxA Bugatti, a Ferrari és a Rolls-Royce luxusmodelljei iránt érdeklődtek tavaly a legnagyobb számban, az árkülönbségek pedig elképesztőek.
Szerző(k): T. E.