Kínában 2035-ig több mint 200 repülőteret építenek - közölte a kínai polgári légügyi felügyeletre (CAAM) hivatkozva a China Daily napilap.
Szerző(k): Szász PéterA Budapest Airport (BA)kétszámjegyű bővülést vár ebben az évben az előző évihez képest a Kínából érkező áru mennyiségében - írja az MTI Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának nyilatkozata alapján.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai légierő gépe "különleges" repülést hajtott végre az ukrán légtérben a Pentagon közlése szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaRekord mértékű, több mint 10,5 millió forint összértékű kompenzációt ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak Budapest Főváros Kormányhivatala 2018-ban - írta a kormányzati szerv közleményére hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaNoha a légi forgalom egységnyi , utaskilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása duplája a személygépkocsikénak, és 1990 óta abszolút tételben meg is duplázódott a kibocsátás, a kerozinra mégsem vetnek ki ásványolaj-adót, a nemzetközi repülőjegyekre pedig áfát - kifogásolta a Verkehrsclub Österreich (VCÖ) osztrák környezetvédelmi szervezet jelentésében az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz Air France-KLM tagadja azokat az értesüléseket, miszerint megszünteti a Joon légitársaság járatait - közölte a cég a Napi.hu-val.
Szerző(k): Szász PéterÁtadták Budapesten a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság új képzőközpontját, ahol naponta háromszáz pilótát és légiutas-kísérőt oktathatnak - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMagyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére - hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.
Szerző(k): K. Kiss Gergely