Miután az előző pályázaton nyertes brit befektetők nem fizettek, a másik pályázó, Széles Gábor cége vehette meg a sármelléki repülőtér eszközeit.
Szerző(k): EconomxA szlovén állam eladta az ország legnagyobb repülőterét üzemeltető társaság 75,5 százalékos részvénycsomagját a Fraportnak.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szeptember 3-án, szerdán lendületes gyommentesítésbe kezdett az addigra már a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület által (lásd képünk) lényegében lekaszált és rendbe tett Hármashatárhegyi sportrepülőtéren, azzal a céllal, hogy mint közleményükben írják, \"felszámolják a jogszerűtlenségeket és visszaszerezzék az országos jelentőségű védett területet\".
Szerző(k): EconomxÁrtárgyaláson dől el a sármelléki reptér sorsa, két cég adott be érvényes pályázatot. Széles Gábor a Napi.hu-nak megerősítette, hogy megvásárolná és fejlesztené az évek óta gondokkal küzdő regionális repteret.
Szerző(k): Szakonyi PéterHévízre indít járatot a cseh CSA légitársaság, amely július 28-tól hétfőnként érkezik majd a Balaton melletti repülőtérre - írta az Airportal.hu légügyi szaklap csütörtökön.
Szerző(k): MTIMegérkezett Sármellékre szombaton az első bázeli chartergép, számos svájci utazási szakemberrel a fedélzetén.
Szerző(k): MTISztrájk nehezíti a közlekedést csütörtökön több nagy német repülőtéren.
Szerző(k): MTISztrájkot hirdetett péntekre a frankfurti repülőtérre a Ver.di német szakszervezet, a munkabeszüntetés hajnali 2 órától 23 óráig tart.
Szerző(k): MTI-Eco