ppp

10.
10.
19:05
Ötödével kevesebb jut a ppp-k kivásárlására?

Ötödével kevesebb jut a ppp-k kivásárlására?

Idén a tervezettnél várhatóan hárommilliárd forinttal kevesebbet költ az állam a ppp-konstrukcióban megvalósult beruházások kivásárlására. A kormány ugyanis legutóbbi határozatában 3,1 milliárd forintot zárolt az erre szánt 15 milliárd forintból.

Szerző(k): Diószegi József
07.
17.
14:56
ÁSZ: elherdálják a közpénzt a MüPa-ra

ÁSZ: elherdálják a közpénzt a MüPa-ra

Az állam számára kedvezőtlenül teljesítették a ppp-konstrukcióban (a köz- és magánszféra együttműködésével) megvalósuló Művészetek Palotája (MüPa) projekt szerződéses feltételeit - állapította meg vizsgálatában az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Szerző(k): Tóth Kata
06.
15.
10:56
PPP-szerződéseket vált ki a kormány

PPP-szerződéseket vált ki a kormány

A kormány a legutóbbi ülésén négy fejlesztéspolitikával kapcsolatos döntést hozott - kezdte a pénteki kormányszóvivői tájékoztatót Giró-Szász András. A kormányszóvivő elmondása szerint ezek egyike, hogy a kormány PPP-szerződéseket vált ki, első körben alapvetően ez a tanuszodákat és tornatermeket jelent.

Szerző(k): portfolio.hu
04.
24.
19:16
Túlvállalták magukat a városok az EU-pályázatokkal

Túlvállalták magukat a városok az EU-pályázatokkal

Kedvezőtlen hatással volt az európai uniós pályázatok miatti beruházási kedv az önkormányzatok pénzügyi helyzetére, olyan kötelezettségeket is vállaltak, amelyeknél nem biztosított a visszafizetés fedezete - közölte a városi önkormányzatok ellenőrzése kapcsán Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Szerző(k): MTI-Eco
01.
16.
07:11
Pénz nélkül is ragaszkodik céljához a kormány

Pénz nélkül is ragaszkodik céljához a kormány

A kormánynak továbbra is szándékában áll a ppp-konstrukciók megszüntetése, de eddig az állam szinte egyetlen esetben sem vásárolta ki a magánbefektetőt, és forrás hiányában idén sem tesz ilyen lépést − tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A szerződések között elsőbbséget élveznek a befejezetlen beruházások.

Szerző(k): Diószegi József
10.
28.
13:19
MÁV, BKV és ppp-k: nincs döntés

MÁV, BKV és ppp-k: nincs döntés

A kormány csak akkor dönt az egyes ppp-projektek kiváltásáról, ha azt a költségvetési folyamatok lehetővé teszik. Egyelőre a MÁV-csoport és a BKV Zrt. adósságának átvállalásánál is csupán az alternatív megoldási lehetőségek kidolgozása zajlik.

Szerző(k): Domokos László
07.
29.
09:10

Felsőoktatási ppp: szeptemberben ítél az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék szeptemberben hozza nyilvánosságra a felsőoktatás ppp-s fejlesztések vizsgálatának eredményeit. A projektek z a teljes, húszéves futamidő alatt 111,5 milliárd forinttal terhelnék az oktatásért felelős tárca költségvetését.

Szerző(k): Domokos László
07.
07.
09:53

Feljelentést tett az ÁSZ a Közraktárak ügyében

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon, mert a budapesti Közraktárak projekt PPP konstrukcióban történő megvalósítása kapcsán feltárt tények megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Szerző(k): NAPI
07.
05.
11:32
Módosítaná az autópálya-szerződéseket a kormány

Módosítaná az autópálya-szerződéseket a kormány

Sikeres évet tudhat maga mögött a fejlesztési tárca, de jön még az energia stratégia is, és megkezdik a PPP-konstrukciós beruházások kivásárlását - mondta Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője. Külön kezelik az autópálya befektetéseket.

Szerző(k): Diószegi József