A jegybank unortodox monetáris politikájával botorság azt hinni, hogy egy Magyarország méretű ország fogja irányítani a nemzetközi piacokat – fogalmazta meg kritikáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Napi.hu podcastjában. Parragh László szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) módosítása nem az adózási formát használókkal szemben lett történt, hanem valójában a piac 85 százalékát védte, és összességében jól sikerült.
Szerző(k): Gáll CsongorA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint tavasz folyamán bekövetkezik az az állapot, amikor ki lehet vezetni az árstopot. Parragh László arról is beszélt, hogy folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, de azt nem árulta el, hogy azon belül kivel.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA gazdaság fordulóponthoz érkezett. Már látni a kedvezőbb előjeleket, még ha ezt jelenleg nem is érzékeli közvetlenül minden cég – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László szerint bármilyen meglepő, az idei év várhatóan könnyebb lesz, mint amilyen 2022 volt.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltSegítséget jelenthet a cégeknek a garantált bérminimum a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. Parragh László megkeresésünkre rámutatott: fél év múlva jobban látjuk a ma még bizonytalan gazdasági folyamatok hatását, beleértve az inflációt és az energiaárak emelkedését. Kiemelte, a költségek emelkedése miatt elengedhetetlen az állami beavatkozás, e nélkül a vállalkozások nagyjából fele legfeljebb fél évig tudja fenntartani a normál működését.
Szerző(k): Nagy KristófKiverte a biztosítékot a szakszervezeteknél Parragh László legújabb meghökkentően munkavállaló ellenes kijelentése, miszerint az ország versenyképességének alapja az olcsó munkaerő, vagyis a cél a munkabérek minél alacsonyabban tartása - adta hírül a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ)
Szerző(k): Szász PéterA magyar munkaerő ma már olcsóbb, mint a szomszédos országok munkaereje, amiből fakad egy elszívó hatás - egyebek mellett erre hívta fel a figyelmet Parragh László iparkamarai elnök.
Szerző(k): Komócsin SándorA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését - 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.
Szerző(k): Rácz GergőEnergiasokk után hitelsokk éri a magyar vállalatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint, aki azt mondta, sok cégvezető hívta már fel azzal, hogy ami ma történt, az számukra halálos.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonParragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke visszaszólt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a pár napja kirobban makrogazdasági vitában - szúrta ki a Népszava.
Szerző(k): Szász Péter