A Roszatom-főigazgatója szerint sem a járvány, sem a szankciók nem akadályozták a paksi bővítést, az egy pillanatra sem állt le.
Szerző(k): Varga CsengeA Duna felett avattak bokrétát hazánk egyik legjelentősebb építési projektjén, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében épülő Kalocsa-Paks Duna-híd elérte a legmagasabb pontját. Az ilyenkor szokásos bokrétaavatót is megtartották a több mint 40 méterrel a Duna vízszintje fölé magasodó pilonnál.
Szerző(k): EconomxA Tolna megyei Gerjenben május 17-én átadták a Paks és Kalocsa között megépülő hídhoz kapcsolódó Gerjen-Paks összekötő utat. Az 5124-es út a Duna nyugati partján új nyomvonalon jött létre, a Paks és Kalocsa között épülő főútra merőleges irányban fut.
Szerző(k): Horváth TiborVégleg bezárják a Paksi Gyógyfürdőt, erről döntöttek a város képviselői. Paksnak nincs pénze a termál működtetésére, attól azonban nem zárkóznak el, hogy egy befektető – aki hajlandó beruházásokat végrehajtani – újranyissa a gyógyfürdőt.
Szerző(k): Economx2030-ig Magyarország fő célja az energiaszuverenitás elérése, amely az ország adottságainak figyelembevételével teljesíthető. Idén a magyar családok számára várhatóan nem emelkedik sem az áram, sem a gáz, sem a távhő rezsicsökkentett ára.
Szerző(k): Horváth TiborHazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Szerző(k): Varga CsengeA Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén.
Szerző(k): Varga CsengeMár csak a növekvő áramigény miatt is szükség van a kapacitásbővítésre, amelyet az egyre sokasodó akkumulátorgyárak komoly fogyasztása is generál - állítják energetikai szakértők. Az Unió sem tiltja.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsNem az Európai Bizottság hátráltatja a Paks 2 beruházást, hanem a német kormány két zöld minisztere viszont jelenleg blokkolja, nem adja meg az engedélyt a Siemens Energie-nek a vezérlőrendszerek szállítására – jelentette ki Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Varga Csenge