Eddig nem látta a nemzetgazdasági minisztérium, hogy a biztosítók partnerek lettek volna a díjcsökkentésben illetve befagyasztásban, és két napja azt ígérte, akkor ezen a területen is belenyúlnak az árakba. Ezt nem várja meg az Allianz.
Szerző(k): L. K.Nem akarnak a biztosítók változtatni a lakásbiztosítási árakon, így ismét lép a kormány.
Szerző(k): L. K.Háromból kettő 5 ezer fő alatti településen élő, 18 év feletti tervez valamilyen lakásfelújítást idén. A Vidéki Otthonfelújítási Program állami támogatását pedig a megkérdezettek 39 százaléka veszi igénybe, ugyanakkor az emberek 86 százaléka már nem hajlandó banki hitelből felújítani, vásárolni, derül ki a Diego által megrendelt átfogó piackutatásból.
Szerző(k): Vígh GáborMár elérhető az 5 ezer fő alatt kistelepüléseken élő nyugdíjasok számára az otthonfelújítási támogatás.
Szerző(k): Kiffer Anna2024 fellendülést hozott a lakáspiacra, emelkedtek az árak, és több adásvételt kötöttek, mint 2023-ban, azonban az átadott új lakások száma visszaesett. Idén a kormány új intézkedései még több ösztönzést jelenthetnek a szektor számára, miközben érkeznek a százmilliárdok. A befektetők szerepe meghatározó lehet, de a lakhatási célra vásárlók sem tétlenkednek.
Szerző(k): Farkas TiborMegduplázódott az elhunytak száma, rengeteg további tűzoltóra lenne szükség, egyre több az otthontalanná váló sztár. Kiderült, hogy az elmúlt években 2,8 millió ingatlanbiztosítást mondtak fel a kaliforniai biztosítók. Összefoglaló a Los Angeles-i tűzvészről.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaLjubljana a piaci érték 1,45 százalékának megfelelő éves adót javasol az érintett ingatlanok után.
Szerző(k): V. G.A lakásban több olyan hely is található, ahol biztonságban tudhatjuk a legfontosabb értékeinket.
Szerző(k): Vermes Ádám