Több mint 5 milliárd forintnyi osztalékkal járul hozzá az Mészáros-birodalom egyik vállalkozása az Opus eredményéhez.
Szerző(k): Herman BernadettElfogadták: 219 forintos osztalékot fizet az OTP. A bank még három bankot vásárolna fel, ezért nem nőtt idén az osztalék.
Szerző(k): Herman BernadettA Mol az idén mérsékeltebb eredményre számít a tavalyinál - hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a közgyűlés utáni sajtóbeszélgetésen az MTI szerint, ahol azt is megjegyezte, hogy 2018-ban jobb évet zártak a vártnál:, az év közben megemelt előirányzatokat is túllépték év végére.
Szerző(k): Szabó DánielA Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként 17,80 forint osztalékot fizet a 2018. évi eredmény után a társaság ezer forint névértékű részvényeire, erről döntött a társaság éves közgyűlése csütörtökön Győrben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMegszavazta 107,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2018-as eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 142,5 forint - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Telekom Nyrt. részvényenként 25 forint osztalékot fizet a 2018-as eredménye után, erről döntött a társaság éves közgyűlése - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. közgyűlése részvényenként 79 forint osztalékot szavazott meg hétfőn, elfogadva az igazgatóság javaslatát, mivel azonban a társaság birtokában lévő saját részvényekre eső osztalékot arányosan kiosztják a részvényesek között, várhatóan 81 forintot fizetnek ki részvényenként - tette közzé a társaság hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Elműnél 1600, az Émásznál pedig 1400 forintos osztalékra tesz javaslatot az igazgatóság - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
Szerző(k): Domokos Erika