A Magyar Orvosi Kamara a szombati rendkívüli kormányinfóra reagálva közölte: nem indítanak etikai eljárást az ügyeleti szerződések aláírása miatt. Vagyis ezzel cáfolják a kormány szombaton elhangzott vádjait. A magyar orvosok jelenlegi nyomásgyakorló akciójában minden kollégájuk önkéntesen vesz részt.
Szerző(k): Hercsel AdélA rezidenseken túl most már kórházi orvosokat is toboroznak Győr-Moson-Sopronban az új háziorvosi ügyeletbe. A formabontó megoldási javaslat azok után született a létszámhiány megoldására, hogy a háziorvosok az országos kamarai tiltakozáshoz csatlakozva egyelőre nem írják alá az új ügyeleti szerződésüket.
Szerző(k): EconomxFebruár 1-től Hajdú-Bihar megyében élesítik azt az ügyeleti rendszert, amit több mint egy éven át teszteltek, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron megyében vezetik be az új ügyeletei ellátást. A Napi.hu úgy tudja, 2023 év végére éri el az átalakítás Pest megyét, Budapesten pedig 2024-ben vezetik be.
Szerző(k): Koncsek Rita