A norvég Yara, a világ egyik legnagyobb műtrágyagyártója a földgáz árának emelkedésére hivatkozva visszafogja ammónia- és karbamidtermelését Olaszországban és Franciaországban. Szerdán a Nitrogénművek Zrt. is bejelentette, hogy átmenetileg leállítja ammóniatermelését, nem bírja a földgáz drágulását. Az oroszok pedig már az ukrajnai háború kitörés előtt exporttilalmat jelentettek be.
Szerző(k): Szabó DánielA Fitch hitelminősítő hat fokozattal, a skála aljához közeli "C" osztályzatra csökkentette az Oroszországra vonatkozó besorolását, kevesebb mint egy héttel azután, hogy az országot a befektetésre érdemes fokozatból leminősítette.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz nemzeti gárda több mint 400 ukrán tüntetőt vett őrizetbe, akik Herszon város orosz megszállása ellen tiltakoztak - írja az ukrán katonai főparancsnokság tájékoztatására hivatkozva a The Guardian.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Unió megállapodott a magas rangú orosz tisztviselők és oligarchák ellen irányuló szankciók újabb köréről, megtorlásul Moszkva szomszédos Ukrajnába való betörése miatt - közölte Franciaország szerdán. Azt is közölték, hogy három belarusz bankot is kitiltanak a SWIFT-rendszerből, mert segítik a Kreml katonai invázióját.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz vezetés elszámításokkal kikövezett ukrajnai politikájának egyik hosszú távú következménye, hogy a tehetséges, fiatal orosz szakemberek jelentős része egyszerűen faképnél hagyja Oroszországot, és csapot-papot hátra hagyva távozik a világ valamelyik olyan országába.
Szerző(k): Szabó DánielA Fitch Ratings tovább csökkentette az Oroszországra vonatkozó hitelminősítését, és arra figyelmeztetett, hogy Moszkva hamarosan valószínűleg nem teljesíti adósságait. Lényegében a mostani leminősítés egyet jelent az orosz bedőléssel.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre nagyobb nyomás nehezedik a Fast Retailing ruhaipari cégre amiatt, hogy tovább működteti boltjait Oroszországban, miközben nagyon sok nagyvállalat már kivonult az országból. A japán ruhamárka egyelőre vonakodik a lépéstől, de a fogyasztói már elkezdték büntetni: bojkottot hirdettek a gyártóval szemben.
Szerző(k): Szabó DánielA BNP Paribas szerdán közölte, hogy összesen mintegy hárommilliárd eurós bruttó kitettséggel rendelkezik Oroszországban és Ukrajnában. Gyakorlatilag veszteségként írják le ezt a tételt, de egyik sem számottevő tétel a bank könyvében.
Szerző(k): Szabó Dániel