Már online is rögzíthetik éves mérőállásukat az NKM áram- és két földgázhálózati társaságának felhasználói.
Szerző(k): Szabó DánielMárciusban 21,9 százalékkal, 1 milliárd 359 millió frankra csökkent a svájci óraexport az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA hétvégén, március 29-én még átállunk a nyári időszámításra, utána viszont elkezdődik a rendszer kivezetése.
Szerző(k): Domokos LászlóNem olvasnak le csütörtököktől mérőórákat az Elmű-Émász munkatársai, a cég a fényképes mérőolvasást javasolja.
Szerző(k): Szász PéterA Fővárosi Vízművek is több intézkedést vezet be a koronavírus terjedésének lassítása érdekében - írja a cég a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterÁllandósult szókapcsolattá vált már a svájci óra kifejezés. Most kiderült, továbbnőtt Svájc óraexportja éves összevetésben decemberben részben a kínai kereslet bővülésére, továbbá amiatt, hogy a tavalyi utolsó hónapban egy munkanappal több volt az egy évvel korábbihoz képest, illetve annak a hatására, hogy alacsony volt a bázis - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA törvény szerint nyolc évente ki kell cserélni a vízórákat a lakásokban és családi házakban. A G7.hu számításai szerint teljesen értelmetlen és drága lecserélni a vízórákat, de legalább néhányan megélnek belőle
Szerző(k): K. Kiss GergelyBejárta a világsajtót a finn miniszterelnök asszony újévi javaslata, miszerint hatórás munkanapot és négynapos munkahetet kellene bevezetni Finnországban. Az ötlet messze nem új és messze nem bolondság, szemben azzal, ahogy egy konzervatív brit parlamenti képviselő minősítette.
Szerző(k): Komócsin Sándor