Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.
Szerző(k): Szász PéterA kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap.
Szerző(k): Domokos LászlóGázadagolási terv előkészítését szorgalmazta kedden Carlo Bonomi, a Confindustria olasz gyáriparos szövetség elnöke az energiaárak ugrásszerű emelkedése miatt, miután a kormány válságtervezetébe bekerült a legtöbbet fogyasztó iparágak gázellátásának felfüggesztése.
Szerző(k): Szász PéterMichael Steinhardtnak azt is meg kellett élnie, hogy összelopott műkincsgyűjteményétől megfosszák. De legalább börtönbe nem kerül.
Szerző(k): Domokos LászlóJövő hét szerdáig van ideje Mario Draghi olasz miniszterelnöknek kialakítani az új kormánykoalíciót. Július 20-án a parlamentben bizalmi szavazást tartanak, és ezen eldől, hogy folytathatja-e munkáját a kormányfő.
Szerző(k): Domokos LászlóGiuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom elnöke szerint a párt parlamenti frakciója nem szavazza meg a Draghi-kormány újabb energiacsomagját, ami a kormánytöbbség végét jelenti.
Szerző(k): Domokos LászlóA Pó folyó kiszáradása immár a parmezángyártást is veszélyezteti - számolt be az Index.
Szerző(k): Domokos LászlóAz olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Szerző(k): Domokos László