Kora délutánig magasabb volt a részvételi arány a szerbiai választásokon, mint két évvel ezelőtt, a voksoló kormánypárti és ellenzéki politikusok is kedvezőnek értékelik a voksolási hajlandóságot.
Szerző(k): Szász PéterA Tiszta szavazás őrszemei 9 megyéből - mindenhonnan ahol jelen vannak - jelentették, hogy a szavazókat szervezettek utaztatják.
Szerző(k): Szász PéterA gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 42,34 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA parlamenti választásokkal egyszerre népszavazást is tartanak a kormány gyermekvédelmi népszavazásának négy hitelesített kérdéséről is. Civil szervezetek és az ellenzéki összefogás szerint ez egy homo- és transzfób kezdeményezés, ezért érvénytelen szavazásra buzdítanak, míg a Fidesz aktívan kampányol a tavaly elfogadott törvény mellett.
Szerző(k): Szabó DánielA népszavazáson és az országgyűlési választáson való részvételhez azon túl, hogy a választópolgárnak be kellett töltenie 18. életévét (vagy érvényes házasságot kellett kötnie), szükséges, hogy nála legyenek érvényes személyazonosító iratai.
Szerző(k):A büntetés-végrehajtási szervezet felkészült arra, hogy az érintett fogvatartottak számára biztosítsa a választójoguk gyakorlását a hazai börtönökben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 1680 fogvatartott él a választójogával április 3-án - írja a BVOP.
Szerző(k): Szász PéterAz ukrán külügyminisztérium szerint a nemzetközi közösség nem ismerné el az eredményét egy olyan népszavazásnak, amelyet az úgynevezett "Luhanszki Népköztársaságban" tartanának a területnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról - jelentette ki vasárnap Oleh Nyikolenko, a tárca szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ukrán külügyminisztérium szerint a nemzetközi közösség nem ismerné el az eredményét egy olyan népszavazásnak, amelyet az úgynevezett "Luhanszki Népköztársaságban" tartanának a területnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról - jelentette ki vasárnap Oleh Nyikolenko, a tárca szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
Szerző(k): Molnár Csaba