Rengeteg fiatal vett részt idén a nyári diákmunka programban: közel háromezerrel többen vállaltak munkát a tervezettnél.
Szerző(k): Fogarasi KittiÚgy kell elkezdeni pénteken az új tanévet, hogy a státusztörvény végrehajtási rendelete még mindig nem ismert. A tanárok a magasabb munkaterhelés és a tantárgyfelosztás miatt is aggódnak, ezért a PDSZ nyílt levelet küldött Maruzsa Zoltánnak, a közoktatásért felelős államtitkárnak.
Szerző(k): Koncsek RitaA lovas táborok nyári szezonális ellenőrzésekor a 41 vizsgált létesítményből 13 helyen fordultak elő kisebb hibák, jellemzően adminisztrációs, állategészségügyi, valamint nyomonkövetési hiányosságok – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Szerző(k): EconomxMegjelent a Belügyminisztérium honlapján a státusztörvény végrehajtási rendelete, amit augusztus 8-ig lehet véleményezni. Ez tartalmazza többek között a pedagógusok teljesítményértékelésének átalakítását, a gyakornoki fizetéseket, és egy esküt, amit jövő év júniusától le kell tenniük a pedagógusoknak.
Szerző(k): Koncsek RitaMegteltek a legforgalmasabb hazai autópályák. A tranzitforgalom jelentős részét elsősorban a Németországból érkező autósok teszik ki, ugyanis mostantól már Baden-Württembergben és Bajorországban is iskolai szünet van, utolsóként a német tartományok közül.
Szerző(k): Economx