Óriás csúcsot döntött a nyári diákmunka programban résztvevők száma: a tervezett 26-27 ezer fő helyett végül több mint 29 700 diák vállalt munkát – számolt be Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkozáspolitikáért felelős államtitkára az M1-en.
Az előző évekhez hasonlóan, idén is az önkormányzatok foglalkoztatták a diákok körülbelül 80 százalékát, de népszerű terület volt még a vendéglátás, és a mezőgazdaság is.
Czomba Sándor szerint ez azt jelenti, hogy a fiatalok akarnak, és képesek is dolgozni. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a diákoknak jelentős segítség lehet a két hónap alatt megkereshető nettó 140-170 ezer forint: vannak, akik a családi költségekbe szállnak be, mások pedig a jogosítvány megszerzésére spórolnak.
Magyarországon jelenleg összesen 4 millió 740 ezren dolgoznak, Czomba Sándor elmondása szerint teljes a foglalkoztatottság, ez pedig azon kívül, hogy hatalmas siker elmúlt évtizedekhez képes, nagy kihívást is jelent, hiszen az ország jelenleg összesen 300 ezer emberből álló munkaerőpiaci tartalékkal rendelkezik.
Az államtitkár továbbá kiemelte, hogy amíg van dolgozni hajlandó magyar munkaerő, addig őket kell foglalkoztatni, ha. pedig már nincs, akkor annyi vendégmunkásra van szükség, amennyi a gazdasági növekedés fenntartás szempontjából kifizetődő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak