A ma közölt inflációs adatból egyebek mellett az is kiderült, hogy mekkora nyugdíj-kiegészítésre számíthatnak idén az idősek. Az idevágó törvény szerint ugyanis a nyugdíjasok kosara szerint számolt árváltozás első nyolc havi mértéke alapján kell kiszámolni, hogy szükség van-e az év eleji nyugdíjemelés kipótlására, ezt az adatot pedig szintén ma ismertette a KSH - hívja fel a figyelmet az mfor.hu. Augusztusban 3,4 százalékos volt a nyugdíjas infláció.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMég a 14. havi nyugdíj bevezetésével kampányolt a Fidesz a 2006-os elbukott választás előtt, de 2010 után letettek az ötletről. Most a 13. havi nyugdíj visszaállítása 300 milliárd forintba kerülne, helyette rezsiutalványokat osztanak, meg nyugdíjprémiumot ígérnek. De ezek meg sem közelítik a plusz két hónapnyi nyugdíjat.
Szerző(k): Szabó DánielJelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze. Novemberben kétféle forrásból biztosan, egy harmadik forrásból pedig talán számíthatnak többletbevételre - hívja fel a figyelmet honlapján Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagyon szűkös forrásokat számolnak a jövő évi költségvetésben a nyugdíjasokra. Az alap bevételei és kiadásai ugyan 4 százalékkal nőnek, de az infláció bezavarhat a számításokba.
Szerző(k): Szabó DánielBár az MNB júniusi előrejelzése alapján még úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség, az új költségvetési törvény szerint 2020-ban ismét várható nyugdíjprémium. Mekkora összegben, mikor és kiknek járhat? A kérdésekre Farkas András nyugdíjszakértő adott választ.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyelőre nincs hír róla, de plusz prémiumot kellene kapniuk a nyugdíjasoknak a 2018-as év után. Az idén az Azénpénzem.hu kalkulációja szerint egy átlagos nyugdíjas novemberben 24,5 ezer forint pluszt kaphat majd. A következő évtől azonban néhány tízezer forintos prémium már nem valószínű, csak az infláció miatti emelés várható.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTízezer forinttal magasabb lett volna a 2018-ra érvényes nyugdíjprémium, ha a tényleges gazdasági növekedés alapján számolnák ki az összeget - állítja az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület.
Szerző(k): Domokos LászlóHétfőn (december 3-án) megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Szerző(k): K. Kiss Gergely