Keveslik, ezért egyöntetűen elutasítják a nyugdíjasok az 1,2 százalékos nyugdíjkiegészítést. A Nyugdíjas Szakszervezetek Egyeztető Tanácsában (Nyuszet)együttműködő nagy országos érdekképviseletek 1,5 százalékos korrekciót, a kisnyugdíjasoknak is legalább 50 ezer forintot követelnek - reagált a kormány bejelentésére a Nyuszet.
Szerző(k): Domokos LászlóNyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekció előrehozását és kamatának megfizetését, továbbá az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli az LMP a kormánytól - erről beszélt Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a Facebookon tartott online sajtótájékoztatóján szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaIgazságossá kell tenni a nyugdíjemelés technikáját és a 13. havi nyugdíjra szánt összeg elosztását - mondta Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke.
Szerző(k): Domokos LászlóImmár hivatalos: november 1-jétől − január 1-jei visszamenőleges hatállyal − 1,2 százalékkal hivatalból nőnek a magyar nyugdíjak, azaz ekkora lesz a tervezettnél magasabb infláció miatt járó nyugdíj-kiegészítés.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Állami Számvevőszék zárszámadáshoz benyújtott jelentése egyértelműen tükrözi, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak elszakadnak a korábbiaktól - vette észre az mfor.hu. Kormánytól független nyugdíjszakértők egyébként már néhány éve figyelmeztetnek a probléma kiterjedésére.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAlkotmányossági óvást emelt a román kormány a parlament által módosított költségvetés-kiigazítás ellen, a törvényhozás ugyanis a kabinet által most szeptembertől bevezetett 14 százalékos helyett 40 százalékos nyugdíjemelést írt elő a jogszabályban, amire a miniszterelnök szerint nincs fedezet - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterKét ellenzéki képviselő ismét megpróbálkozott egy átfogó szociális törvényjavaslattal, amelyben egyebek közt a magasabb nyugdíjemelést, a rendkívüli nyugdíj-kiegészítést, valamint a családi pótlék és a GYES azonnali megduplázását terjesztik az országgyűlés elé. A folyamatban lévő javaslatot - miként azt az elmúlt években megszokhattuk - a parlamenti többség várhatóan lesöpri majd az asztalról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA bukaresti nemzeti bank szerint a 40 százalékos nyugdíjemelés, amit a kormány tervez, egy-két éven belül finanszírozhatatlan többletkiadást fog okozni a költségvetésnek.
Szerző(k): Barabás Júlia