Úgy tűnik, vége az év eddigi részében tomboló építőanyag-drágulásnak, sőt hamarosan a fogyasztók is érzékelni fogják, hogy határozottan csökkennek az árak. Ez főként a külpiaci helyzet változásának köszönhető, de kormány piaci beavatkozása is segített.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ipari termelői árak 2021 júliusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva 14,8, az előző hónaphoz képest 3,5 százalékkal növekedtek - közölte a KSH. Az értékesítési árak a feldolgozóiparban és az energiaszektorban emelkedtek a legjobban.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye augusztusban, limit alatti étéket jelentettek a kutatók - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKína tovább növelhetné amúgy is erős ellenőrzését a világ ritkafém-készlete felett, ha meg tudna állapodni az Afganisztánban hatalomra került szélsőséges iszlamista tálibokkal arról, hogy részt vállal az ország nyersanyagkincseinek kiaknázásában.
Szerző(k): Komócsin SándorAz elmúlt három hónapban emelkedtek ugyan az árak az amerikai tőzsdéken, de éppen a rossz szektorok teljesítettek jól. Ebből még baj lehet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA nyers- és alapanyagok drágulása, az euróárfolyam változása miatt jelentősen nőttek az ipari termelői árak.
Szerző(k): Csernátony CsabaHamarosan mindenkinek be kell állnia az újrahasznosítási trendbe, máskülönben elfogynak azok a nyersanyagok, amiket az okostelefonok gyártásához használnak. Több ötlettel is zsonglőrködnek ez ügyben a piaci szereplők; az európai törekvés az, hogy a készülék javítható legyen, így kitolható legyen az életciklusa. Ez már önmagában hatalmas javulást hozhat.
Szerző(k): Rácz GergőSorra nyitják újra az olyan bányáikat a kitermelő cégek, amelyekben korábban azok gazdaságtalan működése miatt állították le a termelést. A nagy nyersanyag-rally azonban változtatott a helyzeten, így életre kelnek a zombibányák.
Szerző(k): Lovas-Romváry András