Egyes vállalatok számára rendkívül nagy kihívást jelent, hogy olyan tehetséges szakembereket toborozzanak, akik értenek a mesterséges intelligenciához.
Szerző(k): Zádori BenceAz Nvidia a mesterséges intelligencia körüli őrület miatt mára a világ egyik legértékesebb cégévé vált, társalapító-vezérigazgatója pedig a leggazdagabbak között találta magát. A csúcsra azonban mélyről vezetett az út, ami zökkenőket is bőven tartogatott magában.
Szerző(k): Vermes ÁdámA távol-keleti és az európai tőzsdék is emelkedtek. Az NVIDIA tegnap átlépte a 900 dolláros szintet és afölött is tudott maradni.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgyelőre megállíthatatlan a mesterséges intelligenciához gyártott chipjei miatt felkapott cég, a Nvidia részvényének szárnyalása. A cég mérete alapján megelőzte a Sauid Aramco-t és a harmadik helyre került a Microsoft és az Apple mögött.
Szerző(k): Fellegi TamásAz Nvidia vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia öt éven belül átmehet az emberi teszteken.
Szerző(k): H. A.Újra szárnyal a bitcoin két év után, bár korábbi csúcsát még nem érte el. A fő ok: olyan alapok indultak, amelyekről azt hiszik a befektetők, hogy értéket adnak ennek a különös eszköznek, de a fundamentumok nem változtak.
Szerző(k): Fellegi Tamás