Jensen Huang, az utóbbi időben elképesztő piaci csúcsokat döntögető Nvidia vezérigazgatója közölte: az úgynevezett általános mesterséges intelligencia akár már öt éven belül megérkezhet.
A Reuters beszámolója szerint Jensen Huang mindezt a Stanford Egyetem legutóbbi gazdasági fórumán fejtette ki, ahol elmondta: még öt év szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon a Szilícium-völgy egyik régóta dédelgetett álma, az emberhez hasonlóan gondolkodni képes számítógépek létrehozása.
Jensen Huang azt is hozzátette, a válasz természetesen nagyban függ attól, hogy mit értünk általános mesterséges intelligencia alatt.
Tegyük fel, veszünk minden lehetséges tesztet, amit csak el tudunk képzelni, és ezeket odaadjuk a mesterséges intelligenciának, akkor a szuperszámítógép ezeken a teszteken mind kiválóan teljesítene.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy jelenleg a jogi vizsgákon jól teljesít, azonban az olyan speciális orvosi területeken egyelőre megbukik, mint a gasztroenterológia. Öt év múlva azonban ez már úgy véli, a mesterséges intelligencia előtt nem lesz akadály. Egyelőre ami nehézséget okot, hogy a tudósok egyelőre még mindig nem értenek egyet abban, hogy miként írják le az emberi elme működését.
Jensen Huang azt szintén előrevetítette, hogy a chipek is egyre fejlettebbek lesznek, ez pedig korlátozni fogja a szükséges chipek számát.
Új vezér a világ csúcsgazdagjai közt: tudta, mibe kell befektetni
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója a világ húsz leggazdagabb embere közé kerülhet. Az pedig már biztos, hogy az Nvidia lett a világ negyedik legnagyobb vállalata.Jensen Huang mesés vagyonáról és meggazdagodásának titkáról ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)