A kormányzati szektor 2017. évi hiánya az előzetes adatok szerint 746,3 milliárd forint, a GDP 2 százaléka volt. Az egyenleg 2016-hoz képest 156,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,3 százalékponttal romlott. A hiány növekedése a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű bővüléséből adódott.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása programban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium is arra jutott, hogy siralmas a magyarországi nyugdíj-előtakarékossági helyzet. A jegybank és az NGM is abban látja a megoldást, hogy egymillió ember megjelenik a nyugdíjpénztáraknál. A katasztrofális állapotok miatt a 2008-as válságot tartják a fő problémának, arról nem szólnak, hogy államosították a pénztárak vagyonát a második Orbán-kormány alatt.
Szerző(k): Szabó DánielAmíg nem közelítünk az eurót használó országok gazdasági teljesítményének átlagához, vagy a német gazdaság teljesítményéhez, addig nem kell erőltetni az euró bevezetését - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szombati Magyar Hírlapban megjelent interjúban, amelyet az MTI idéz.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDurván elszállt az államháztartás hiánya, február végéig a teljes előirányzat 38,7 százalékát elköltötték.
Szerző(k): Szász PéterA közoktatásban tanulók több mint egytizedét, nagyjából 82 ezer tanulót fenyegeti a lemorzsolódás - írja a G7.hu az Oktatási Hivatal adatbázisa alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóKevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, közöttük a legfontosabbak a januári keresetek alakulása és az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesz, de megjelenik a szálláshelyek januári forgalmának adata is.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJuhász Márton fejlesztő, feltaláló, Kemény Lajos egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, Láng László agrármérnök, Volk Balázs vegyészmérnök, az Egis hatóanyag-fejlesztési igazgatója kapta idén a Jedlik Ányos-díjat szerdán Budapesten. A kétévente odaítélt honoris causa Jedlik Ányos-díjat Gazda István tudománytörténész vehette át.
Szerző(k): Domokos László