Új nevekkel bővült a jelentős adóhiányt felhalmozó adózók listája; az átlag tartozás 176 millió forint volt az első negyedévben. A NAV két cégnél több mint egymilliárd forint adóhiányt állapított meg, a magánszemélyeknél a rekorder ezúttal 256 millió forint adót mulasztott el befizetni.
Szerző(k): Domokos ErikaAz előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két kormánytisztviselőt és négy vállalkozót - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaMiután az elmúlt években a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAv) 5,1 millió embernek egyszerűsítette az adóbevallását, hogy egy online felületen előre elkészítette azt, most újabb fél millióan kapnak segítséget, ha ezt igénylik: 2019-ben már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Szabó DánielAz ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket nyomtatott formában küldje el nekik - közölte a NAV az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaJanuár 1-től változtak a nyugdíjasokra vonatkozó adózási szabályok a munkahelyeken, ha egy dolgozó öregségi nyugdíjassá válik, de folytatja munkaviszonyát. A szabályozás sok esetben nem egyértelmű esetekben, például hogyan kell őket állományban tartani, vagy miként mehetnek a nyugdíjasok táppénzre. Az Adó.hu összefoglalója próbálja egyértelműsíteni a tennivalókat.
Szerző(k): Szabó DánielA súlyosan fogyatékos magánszemélyek havonta 7450 forint adókedvezményt vehetnek igénybe a 2019-ben szerzett jövedelmük összevont adóalapjának adójából. A NAV honlapján ismertette a kedvezmény feltételeit.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmét közzétette honlapján a várható ellenőrzések helyszíneit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Íme, 2019 első Adótraffipaxa.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz adóhatóság nevében visszatérítést ígérnek, valójában pénzt lopnak az áldozatoktól.
Szerző(k): Szabó Dániel