A NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow-Mezőfalva rendezvényen az érdeklődők a Jéger működését is megismerhették, hiszen a rendszert működtető szakértők is jelen voltak az eseményen. A jégkármérséklő rendszer vezetője állítása szerint a Jégernek nem volt köze a tavalyi aszályhoz.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKomoly kedvezményt kapnak gazdák: az állami tulajdonú vízlétesítményeken keresztül díjmentesen juthatnak öntözővízhez.
Szerző(k): EconomxAz úriemberek mellett a virágüzletek is készülnek a közelgő nőnapra, hiszen ezen a napon átlagos napi forgalmuk sokszorosát érik el. Idén szerdára esik a nőnap, ami a munkahelyi ajándékozások számát is növelheti. Hol vásárolhatunk olcsón virágot, ha nem akarunk akkora kiadásokba bonyolódni, mint Valentin-napon?
Szerző(k): Horváth TiborAz új Közös Agrárpolitika Stratégia Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási jelennek meg és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészülten várják a tavaszt – mondta szerdán a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Szerző(k): Németh TamásIdén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Szerző(k): Varga CsengeÉvente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő Magyarországon, az ország ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Németh TamásAz agrárkamara kísérleteit aszályokozásssal vádolták, a szerv szerint erre nincs semmilyen bizonyíték.
Szerző(k): Rácz Gergő