Reagált lapunknak a Magyar Nemzeti Bank, annak kapcsán, hogy korábban kiderült: Matolcsy György jegybankelnök élettársa mintegy 32,2 millió forintnyi kedvezményes munkáltatói kölcsönt kapott. Az MNB részletezte a kölcsönfelvétel szabályait, hátterét.
Szerző(k): K. Kiss Gergely"Spórol" a dolgozók szabadságával a magyar vállalkozások tekintélyes része. Szakértők szerint e probléma sokkal komolyabb annál, mint amennyire látszik, s főként, mint amennyire a foglalkoztatáspolitika adatai tükrözik azt. A dolgozók jó része nem tudja, vagy a pénzmegvonás miatt nem akarja kivenni nyári szabadságát sem (van aki évek óta), mások viszont egyszerűen félnek, hogy elveszítik állásukat, ha kiállnak magukért.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA dolgozók nagyon régóta azt szeretnék, ha december 24-e munkaszüneti nap lenne - hívta fel a figyelmet a Népszavának írt véleménycikkében a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Erről már a szervezet egyik jogelődje, az MSZOSZ is egyeztetett a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánnyal, volt is rá ígéret, de végül az egész meghiúsult.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA visszamenőleg vizsgált 310 munkaügyi per csak 20 százalékában állapították meg a bíróságok a munkáltatók jogellenességét, az adatokon még a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma is meglepődött - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJúlius 1-től lép hivatalosan életbe az a január 1-ről elhalasztott új szabály, amely szerint a kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztatók a csedre, a gyedre, a táppénzre és a baleseti táppénzre vonatkozó kérelmet kizárólag elektronikus úton nyújthatják be - hívja fel a figyelmet az RSM Hungary blogja.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar játékpiac mérete már a 45 milliárd forintot is elérte tavaly, jelentősen bővült az ágazat vezető vállalatainak, a Legónak, a Regiónak, és a Formatexnek a forgalma - idézi a Világgazdaság összeállítását az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár a Tesco áruházlánc londoni anyavállalatánál is tudomást szereztek a magyarországi leánycégnél kialakult bérfeszültségről. A magyar szakszervezeteket érdekvédelmi akciójukban a hálózat központjában működő munkaválalói képviselet országos szervezete is támogatja - értesült a Magyar Idők.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár a tavaly óta gomba módra szaporodó mrp-k a munkajövedelmek kifizetésének egy kifejezetten előnyös formáját jelentik, a Jalsovszky Ügyvédi iroda szerint nem árt óvatosnak lenni.
Szerző(k): Domokos László