Bár európai viszonylatban nem mi állunk a legrosszabb helyen, ami a szombati munkanapok számát illeti, de úgy alakult, hogy az idei évben még két alkalommal is dolgoznunk kell a hétvége első napján. Az Economx új videóriportjában kiderítettük, hogy milyen intenzitású munka folyik itthon ezeken a plusz napokon.
Szerző(k): Faragó JankaNemcsak a kormányablakoknál lesz változás, hanem ehhez alkalmazkodva a közlekedésben is.
Szerző(k): L. K.Az idei december is munkanapok áthelyzését hozta. A kormányablakok most és a következő szombaton nyitva lesznek, hogy hogyan, arról pedig a honlapjukon érdemes szétnézni.
Szerző(k): L. K.Folytatódik a vesszőfutás, a magyar gazdaság meghatározó ágazatai, a járműgyártás és az akkumulátorgyártás visszaesése miatt a hazai ipar szeptemberben 7,2 százalékkal kisebb teljesítményre volt képes, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): T. E.Mindenszentek napján, pénteken az üzletek zöme zárva lesz, a csütörtöki munkanapon pedig pénteki rend szerint tartanak nyitva.
Szerző(k): T. E.Az ipari termelés augusztusi részletes adatait közli ma második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): T. E.Több alág termelése is csökkent júliusban.
Szerző(k): EconomxSokba kerülhet, ha ma megszokásból parkol: munkanap van.
Szerző(k): L. K.