Jelentős támogatások folynak - az ukrán menekülteket nagy számban befogadó - Moldovába, miután a gázellátásának túlnyomó részét biztosító, orosz állami Gazprom jelentősen csökkentette a szállított mennyiségeket. Az uniós tagságra váró Moldova elnöke attól tart, hogy a Gazprom elzárhatja a gázcsapokat, ez azonban paradox módon jobban fenyegetheti az Oroszország felé elkötelezett szakadár moldáv régiót. A támogatásgyűjtő találkozón magyar politikus képviselte az EU-t.
Szerző(k): Sasvári MarcellA Gazprom PJSC azzal fenyegetőzik, hogy a jövő héten leállítja az Európába Ukrajnán keresztül érkező gázszállításokat, miközben a hideg téli hőmérséklet arra készteti az európaiakat, hogy elkezdjék megcsapolni a gáztárolóikat. Mindez egészen más helyzetbe hozza Magyarországot is, amely Ukrajna felől is importálhatna gázt, de a Török Áramlat maradna így az egyetlen még aktív európai tranzitútvonal.
Szerző(k): Szabó DánielMaia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd, félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, és immár minden nap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása – írja az MTI.
Szerző(k): EconomxMinden bizonnyal hozzájárul Moldova stabilitásához és biztonságához az a gesztus, hogy Romániából mélyen az elszállt piaci ár alatt vásárolhat elektromos energiát. Az ország az ukrajnai áramszállítások elmaradását pótolhatja ezzel.
Szerző(k): Komócsin SándorA Gazprom orosz gázipari monopolcég megfenyegette Moldovát, hogy elzárja a gázcsapot és szerződést is bonthat a moldovai féllel, ha nem teljesíti fizetési kötelezettségét október 20-áig. Az elmúlt időszakban az orosz gázexport leállítását belengették a teljes ukrajnai tranzitvonalon is. A Magyarországot ellátó Török Áramlat esetében a Gazprom a szankciókra hivatkozva azt állítja, nem tudja elvégezni a szükséges karbantartásokat, de fenntartja a gáztranzitot.
Szerző(k): Szabó DánielEzrek tüntettek vasárnap a moldovai fővárosban, Chisinauban a nyugatbarát kormány lemondását követelve a szárnyaló energiaárak és infláció miatt - jelentette a Reutersre hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánLegalább ötezren vonultak vasárnap Moldova fővárosának utcáira Maia Sandu moldovai elnök és a kormány lemondását követelve – írja az MTI. Az elszabadult energiaárakért az is okolható, hogy az ország a Gazpromtól vásárolja a földgázt.
Szerző(k): Szabó DánielFokozódik a felek közötti vita, eddig is várható volt, hogy a moldáv félnek fizetési gondjai lesznek.
Szerző(k): Rácz GergőÚgy tűnik, Moldova miniszterelnökénél legalább annyira kiütötte a biztosítékot az Odesszára mért hét végi orosz cirkálórakéta-csapás, mint a fekete-tengeri városban élőknél, legalábbis erre utal, hogy megkongatta a vészharangot.
Szerző(k): Komócsin Sándor