Komolyabbra fordul az MNB elleni nyomozás
A Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe került a jegybank vizsgálata.
Komolyabbra fordul az MNB elleni nyomozás
A Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe került a jegybank vizsgálata.
Matolcsy Ádám szerint minden oké a pénzével, úgyhogy nyugodtan vizsgálódjanak
Matolcsy Áádm szerint az ÁSZ-jelentésben szereplő 150 milliárd forintos, illetve „a kampány során emlegetett” 650 milliárd forintos összegek nem eltűnt, vagy jogtalanul felhasznált pénzek, ezek az értékek egy szakmai, számviteli és értékelési különbségből fakadnak.
Újra robban a MNB-alapítványok ügye: továbbra sem tisztázott, hogyan tűnt el a pénz
Ismét felerősödött a vita a Magyar Nemzeti Bank alapítványai körül, amelyekbe az elmúlt években több százmilliárd forintnyi – részben közpénznek minősülő – vagyon került. A konstrukció átláthatóságát és a vagyonkezelés eredményét ismét élesen bírálják szakértők, köztük Róna Péter is.
Kiderült, a luxus MNB-székházat több ezer hibával együtt adták át
A volt jegybankelnök fiához, Matolcsy Ádám barátjához köthető cég által végzett MNB-székház felújítása a tervezett duplájába, 105 milliárd forintba került, de az épület így sem lett tökéletes.
Itt az új forintérme: jobb fél szemmel figyelni, mit adnak vissza
Indulhat a roham a numizmatika szerelmeseinek. Rákóczis emlékérme még nem igazán volt eddig.