Li Csiang kínai miniszterelnök szerint nem szabad a nagyhatalmaknak konfrontálódniuk.
Szerző(k): Zádori BenceA miniszterelnök szerint örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között.
Szerző(k): EconomxA terveink megvalósításához még kell tíz év – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Balaton partján, a Tihanyban kezdődött politikai évadnyitó Tranzit Fesztiválon.
Szerző(k): EconomxA miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában élőben elmondta, nem szabad elfelejti azt, hogy 2012-től számítva csak most volt reálbércsökkenés. A kormányfő abban bízik, hogy a második félév korrigálja az első félév kedvezőtlen gazdasági adatait.
Szerző(k): EconomxEdi Rama albán miniszterelnök tájékoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfőt arról, hogy egy olasz turistacsapat rendezetlen számlát hagyott maga után egy berati étteremben. Meloni rögtön kérte a nagykövetet, hogy tegyen pontot az ügy végére, a tartozást ő maga fizette.
Szerző(k): EconomxA kanadai miniszterelnök hivatala szerint ezután is összetartó család maradnak.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb mint 500 millió forint ment el a kormányfő magánrepülőgépes utazásaira a Külgazdasági- és Külügyminisztérium adatai szerint. Orbán Viktor összesen 18 alkalommal utazott külföldre állami különgéppel tavaly január óta, az ugyanakkor nem derül ki, hogy a kormányfő delegációjának szállása mennyibe került az egyes utakon. Az útiköltségek szokatlanul alacsonyak.
Szerző(k): Zádori BenceA miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában felháborítónak nevezte, hogy vannak olyanok, akik nem veszik ki részüket az infláció elleni küzdelemből. Véleménye szerint a nagy élelmiszerláncok árspekulánsként viselkednek, ahol az importárak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.
Szerző(k): EconomxA Puskás Akadémia dolga, hogy olyan futballistákat neveljen a magyar labdarúgásnak, akikkel vissza lehet kapaszkodni a világ élvonalába – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, az akadémia alapítója a puskasakademia.hu honlapnak adott
Szerző(k): Varga Csenge