Emmanuel Macron francia elnök az Egyesült Arab Emírségeket is bevonta a mesterséges intelligencia kiaknázására indított 100 milliárd eurós nagyságrendű programjába, miközben Magyarországon a Rákosrendező-projekt bukása miatt teljes a bizonytalanság a dúsgazdag arab országgal folytatandó együttműködés körül.
Szerző(k): T. E.A dél-koreai titkosszolgálat szerint a DeepSeek „túlzottan” személyes adatokat gyűjt, funkcióival pedig képes beazonosítani a felhasználókat és kommunikálni kínai cégek szervereivel.
Szerző(k): G. É.Európa a kiberbűnözők egyik fő célpontjává vált. A zsarolóvírusos- és jelszótámadások ugrásszerű növekedése figyelhető meg. „Míg korábban elsősorban a kereskedelmi szektor volt a fő célpont, az idei jelentésünk világosan kimutatja, hogy az elmúlt évben a közszférát, az állami intézményeket és az egészségügyi szektort érő támadások száma jelentősen megnőtt” – mondta Najat Messaoud, a Microsoft Security Solution Sales senior igazgatója az Economxnak. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsMeghökkentő innovációval rukkolt elő a Realbotix cég. Humanoid robotjához több arc is jár, így mindenki kiválaszthatja, milyet szeretne nézegetni.
Szerző(k): G. É.Guido Crosetto olasz védelmi miniszter először egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben kongatta meg a vészharangot „egy komoly, folyamatban lévő átverés” miatt. Most kiderült, hogy mesterséges intelligencia segítségével a miniszter hangját használták fel a csalók a leghatalmasabb olasz üzletemberek átverésére.
Szerző(k): G. É.A hazai létesítménygazdálkodási szektor súlyos munkaerőhiánnyal küzd. A helyzetet tovább nehezíti a szakképzési rendszer problémás működése. Az iparág egyre inkább digitalizálódik, ám a robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése még távoli.
Szerző(k): Farkas TiborKismilliószor hallottuk már a piaci világ háza tájáról, hogy milyen fontos az innováció, hiszen ez mozgatja a szálakat, viszi előre a cégeket és végső soron termeli a profitot. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy az innováció lényegében mit jelent és mi a valódi tétje egy vállalat életében? Mint a mellékelt ábra mutatja, a hazai cégvilág e téren különösebben nem lehet büszke magára.
Szerző(k): Hercsel AdélKözel 90 százalékkal, 20,08 milliárd dollárra növelte a nyereségét seattle-i székhelyű cég a decemberben zárult negyedévben. A vállalat vezérigazgatója elárulta: az összeg nagy részét az Amazon Web Services mesterségesintelligencia-kapacitásának kiépítésébe fektetik.
Szerző(k): Gulyás Ábel