A jelek szerint az első válsággyanús helyzet is elég, s sokan máris visszakoznának az állami pénzen történő bankmentést korlátozó szabályoktól. Most már az Európai Központi Bank (ECB) alelnöke is arról beszélt, hogy talán mégis lehetne adófizetői pénzekből bankot menteni.
Szerző(k): EconomxCsütörtökre ugyan enyhült egy kicsit a nyomás, azonban az előző napi eladási hullámmal többéves mélypontokra küldték a befektetők a nagy európai bankok részvényeit. Brexit, alacsony kamatok és rossz hitelek egyaránt sújtják a szektort.
Szerző(k): EconomxTotális pénzügyi katasztrófába fordulhat a Brexit, ha Európa túlságosan is mereven ragaszkodik a tiltott állami támogatásokra vonatkozó szabályokhoz az európai bankok esetében - véli a Bloomberg szakírója. Szerinte a Brexittel Európa újabb esélyt kap arra, hogy rendezze bankrendszere helyzetét. Ezt már egyszer elmulasztotta megtenni a 2008-as válságot követően.
Szerző(k): EconomxAz euróövezeti állandó mentőalap (ESM) kedden folyósította Görögországnak a következő, 7,5 milliárd eurós hitelrészletet, miután sikeresen lezárult a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálata.
Szerző(k): MTI-EcoGörögországnak nyújtandó mentőcsomag újabb részletének folyósításáról egyeztek meg az eurócsoport pénzügyminiszterei - jelentette be Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa az eurózóna szakminisztereinek luxembourgi tanácskozását követően csütörtökön.
Szerző(k): MTIA legutóbbi görög megállapodás hogy, hogy nem, éppen megfelel a német kormány, a kancellár és a pénzügyminiszter belpolitikai érdekeinek: az Nemzetközi Valutaalapot (IMF) benntartották a válságkezelésbe és a jövő évi parlamenti választásokig nem fog újra kiéleződni a krízis.
Szerző(k): Komócsin SándorJóváhagyták az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei szerdára virradóra a Görögország számára elkülönített nemzetközi mentőcsomag következő, 10,3 milliárd eurós részletének kifizetését, és megállapodtak abban, hogy intézkedéseket tesznek a görög államadósság enyhítésére.
Szerző(k): MTI-EcoAz eurócsoport szakminisztereinek hétfői ülésén nem várható megállapodás a görög reformintézkedések első felülvizsgálatáról, ugyanakkor május 24-én lezárulhatnak a tárgyalások - közölte Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület, az eurócsoport elnöke hétfőn Brüsszelben, a miniszteri tanácskozást megelőzően.
Szerző(k): MTI