Az elmúlt napokban 300 nigériai, 208 kínai és 190 ecuadori állampolgár térhetett vissza hazájába magyar segítséggel, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 12 nemzet 8813 polgárának segítettünk hazatérni, összesen 51 mentesítő járattal - írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Szepesi AnitaÖnkéntesek segítségével kijutott Ukrajnából és Franciaországban kapott menedéket Stepan, az ukrán macskaceleb és gazdája. Az ukrán macskahíresség Instagram-oldalának több mint 1,1 millió követője van.
Szerző(k): Szepesi AnitaA ukrajnai háború elöl menekülve szombaton 1770 ember, köztük 548 gyermek érkezett a budapesti pályaudvarokra vonattal - közölte honlapján a rendőrség.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsütörtökön 3488 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon a BRFK és a társszervek.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzolidáris lakásfelajánlási lehetőséget indított három lakhatási szervezet. Olyan felajánlókat keresnek, akik az Ukrajnából a háború elől menekülőknek 2 hét és 6 hónap közötti időtávra tudnak szállást biztosítani Budapesten és környékén. A két hete működő kezdeményezés keretében eddig több mint 30 szállást ajánlottak fel, ezek több mint felébe pedig már be is költözhettek a szálláskeresők.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar vasúttársaság az ukrajnai háború kezdete óta biztosítja a határállomásról az ingyenes közlekedést azoknak az embereknek, családoknak, akik Magyarországra érkeznek. Az utasokat többnyire különvonatok, illetve a megerősített menetrend szerinti vonatok szállítják, elsősorban Budapestre - írja az MTI.
Szerző(k): Sasvári MarcellMeghaladta a 100 ezret a kiadott szolidaritási jegyek száma - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt 20 napban mintegy 1,4 millió gyermek kényszerült menekülésre Ukrajnából a háború miatt - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel