Erősen kérdéses, hogy teljesülhet-e a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervében tett azon vállalása, mely szerint 2020-ra az energiafelhasználásban a megújulók részaránya 14,65 százalékra emelkedik - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésével készült Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011.
Szerző(k): NAPIEddig kevesen igényeltek pénzt kollektorokra a napenergia-felhasználás terjedését támogató pályázaton.
Szerző(k): MTI-EcoCsődöt jelentett a szakolyi bioerőmű többségi tulajdonosa, a Liget Bioenergia Művek Kft. - írta meg a Gazdaság.hu.
Szerző(k): NAPIA nemzetközi tapasztalatok szerint a megújuló energia alapú áramtermelési rendszerekben bevezetésük után súlyos, akár visszamenőleges hatályú korrekciókra kényszerültek az országok, ami Magyarország számára is figyelmeztetést jelenthet. Emellett ráadásul az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség lesz. A kormány a korábbi tervek szerint májusban tárgyalhatja az előterjesztést, amelynek a jövő év elején kellene hatályba lépnie.
Szerző(k): Major AndrásSzámos akadály nehezíti a geotermikus energia hasznosítását - hangzott el a Magyar Geotermális Egyesület konferenciáján.
Szerző(k): NAPIKomoly csalódásként élhették meg az elmúlt évet a megújuló energia szerelmesei. E cégek részvényesei ugyanis kivétel nélkül hatalmas esést voltak kénytelenek végigélni, ez alól a szélenergia-hasznosításban érdekelt társaságok tulajdonosai sem tudták kivonni magukat.
Szerző(k): Deák BálintNémetországban forradalmi ütemben bővülhet a zöld energiaforrások felhasználása az atomenergia elutasítása nyomán, ami alááshatja a hagyományos módon, például a gázerőművekben folyó energiatermelés gazdaságosságát.
Szerző(k): NAPIAz alternatív energiaforrások kihasználásának erősítésével és Európán kívüli terjeszkedéssel igyekszik kárpótolni magát németországi atomerőművei kieséséért az E.On.
Szerző(k): NAPI