Megszűnt az ország vezető zenei havilapja, az 1957 óta megjelenő Muzsika nyomtatott kiadása - adta hírül a HVG.
Szerző(k): Domokos ErikaA Strat-Pol Kft., a Zoom.hu internetes hírportál üzemeltetője az újság működtetését december 21-vel befejezi, és a portált megszünteti. A cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média és a tájékoztatási piac területéről kivonul - jelent meg Dosek Rita tulajdonos, ügyvezető közleménye a hírportálon.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegszűnik a neokonzervatívok szócsöveként számon tartott The Weekly Standard című amerikai hetilap - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA kiállítók és a látogatók számának csökkenése miatt nem rendezik meg többé a hannoveri CeBIT nemzetközi információtechnológiai vásárt - közölték szerdán a szervezők.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöretlenül gyorsul az építőipar, 2018 harmadik negyedévében összesen 1243 céget alapítottak az ágazatban, amely 25 százalékkal meghaladja a szintén magas előző évi bázist - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány szerint a lakhatási célokat nem támogatta eléggé a keddig hatályos államilag támogatott ltp-rendszer, az csak a cégeknek hozott profitot. A költségvetés viszont nem nyer a 70 milliárd forintos spóroláson: a csokra kell a pénz - derült ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfón elmondott magyarázatából. Emellett jön a Magyar falu program csokos kibővítése.
Szerző(k): Szabó DánielA lakástakarékok megszüntetésével kapcsolatban közzé tett észrevételeit a Magyar Bankszövetség is. A szervezet arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett forma helyett, szakmai egyeztetés alapján legyen lehetőség egy olyan új konstrukció mihamarabbi közös kialakítására, amely állami támogatással együtt hosszú távon működhet tovább.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna