megbetegedés

10.
28.
19:25
A szomszédban már kopogtat a halálos járvány, elkapkodják az oltásokat

A szomszédban már kopogtat a halálos járvány, elkapkodják az oltásokat

27 halottja és többezer fertőzöttje van Csehországban a fertőző májgyulladásnak. Az emberek sorban állnak a vakcináért, de annyira kevés érkezik belőle, hogy rendkívüli behozatalt szervez a cseh kormány, amely plakátokon buzdít az oltásra - annak ellenére, hogy az még fizetős az országban.

Szerző(k): L. K.
10.
19.
20:28
Kihagyná idén a náthaszezont? Így lehet rá esélye

Kihagyná idén a náthaszezont? Így lehet rá esélye

Már nyakig benne vagyunk a korai náthaszezonban, és a java még csak most következik. A kórokozók terjedésében a beltéri levegő minősége, különösen a páratartalom kulcsszerepet játszik a szakemberek szerint.

Szerző(k): G. É.
10.
16.
12:52
Veszélybe került a híres hintőpor, rákos betegségek kialakulásához járulhatott hozzá

Veszélybe került a híres hintőpor, rákos betegségek kialakulásához járulhatott hozzá

Óriási perek elé néz a Johnson&Johnson az Egyesült Királyságban is, miután az Egyesült Államokban lezajlott perekben már volt, akinek 25 millió dollárt kellett fizetnie. Most 3000 emberrel néz szembe a hintőporai miatt a vállalat, amelyet azzal vádolnak, hogy rákot okozó anyag van a termékeiben.

Szerző(k): L. K.
09.
27.
09:05
Napról-napra csúszik be a fertőzés az életünkbe, az idén sem menekülünk tőle

Napról-napra csúszik be a fertőzés az életünkbe, az idén sem menekülünk tőle

Népegészségügyi központ legfrissebb adatai szerint emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben országosan, van, ahol stagnálás a jellemző, de csökkenést sehol sem tapasztaltak.

Szerző(k): Economx
09.
16.
12:10
Itt a bejelentés: új Covid-variáns terjed, rájuk lehet különösen veszélyes és ezek a tünetek

Itt a bejelentés: új Covid-variáns terjed, rájuk lehet különösen veszélyes és ezek a tünetek

A következő hetekben emelkedhet a megbetegedések száma.

Szerző(k): G. É.
08.
25.
12:37
Először terjedt át emberre a halálos húsevő féreg

Először terjedt át emberre a halálos húsevő féreg

Első alkalommal mutattak ki egy embernél húsevő csavarféreglégy okozta fertőzést az Egyesült Államokban: egy Közép-Amerikából hazatért marylandi lakosnál fedezték fel az akár halált is okozó férget.

Szerző(k): G. É.
08.
22.
12:37
Az iskolakezdéskor üthet be az újabb vírushullám

Az iskolakezdéskor üthet be az újabb vírushullám

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben. Rusvai Miklós virológus szerint az új, Magyarországon is megjelent Nimbusz-variáns az iskolakezdést követően okozhat esetszám-emelkedést, főként a gyerekek körében.

Szerző(k): T. E.
08.
13.
13:18
Magyarországon is azonosították a veszélyes afrikai kórt, ebben a vármegyében kapták el

Magyarországon is azonosították a veszélyes afrikai kórt, ebben a vármegyében kapták el

Idén ez az első eset, hogy valaki nem külföldről hozta be, hanem Magyarországon kapta el a nyugat-nílusi lázat.

Szerző(k): G. É.
07.
30.
07:38
Ha úgy érzi, mintha borotvapengét nyelt volna, ne halogassa az orvost

Ha úgy érzi, mintha borotvapengét nyelt volna, ne halogassa az orvost

A szúró, éles torokfájás lehet a koronavírus legújabb variánsának első jele. A szakértők szerint ilyen tüneteknél érdemes orvoshoz fordulni – már Magyarországon is kimutatták a Nimbus-variánst.

Szerző(k): T. E.