Ismét emelkedésnek indult a koronavírus-fertőzések száma Magyarországon – hívta fel a figyelmet Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai igazgatója az InfoRádióban.
A vizsgálatok szerint a szennyvízben is enyhén növekszik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja például Szekszárdon, Szolnokon és Tatabányán, míg máshol a stagnálás a jellemző.
Kapcsolódó
Ez azt vetíti előre, hogy a következő hetekben a vírusfertőzés következtében a megbetegedések száma tovább emelkedhet.
A szakember elmondta, hogy a Covid-19 fertőzés új variánsa okozta légúti fertőzés enyhe vagy tünetmentes lefolyású. Ez nyilván köszönhető a korábbi intenzív oltási kampánynak, illetve annak, hogy kialakult a közösségi immunitás.
Az új nimbusz variáns nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint az elmúlt időszakban megjelent variánsok – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes. Hozzátette ugyanakkor, hogy
az enyhébb általános tünetek ellenére a koronavírus okozta légúti fertőzés az idősebbeknél vagy krónikus betegséggel küzdőknél okozhat súlyosabb megbetegedést is.
A betegség tipikus tünetei:
- köhögés,
- torokfájás,
- orrdugulás,
- fejfájás,
- fáradtság,
- esetenként hányás vagy hasmenés.
Azt tanácsolta, aki ilyeneket tapasztal, lehetőség szerint maradjon otthon néhány napig.
„A magas láz, a hosszan tartó makacs köhögés, a rossz közérzet, amikor a beteg a mindennapi tevékenységét sem tudja ellátni, a bágyadtság, a fáradtságérzés ugyanakkor mind indokolhatja azt, hogy orvoshoz forduljunk” - hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, hogy bár lázcsillapítóval, köhögéscsillapítóval a tünetek enyhíthetők, de egy orvosi vizsgálat esetleg felderíthet olyan megbetegedést, például tüdőgyulladást, amire már specifikus terápia szükséges.
Felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára is: a kézhigiéné, valamint a köhögési, tüsszentési etikett betartása sokat segíthet a betegség elkerülésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban