Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé váló rendkívüli intézkedésekről szóló, január 31-i rendeletét, az új szabályok a kártalanítás és segítségnyújtást végzők közé bevonják a légitársaság két leányvállalatát is. A módosító rendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoBár elemzők szerint hosszabb távon csak a legnagyobb légitársaságok élik majd túl az iparág gyilkos versengését, a tavalyi nagy árfolyamzuhanásuk után befektetői szempontból rövid távon a Ryanair részvényei állhatnak a legjelentősebb drágulás előtt.
Szerző(k): Palatinszky PéterAz összes foglalás közül 418 450 olyat tartanak nyilván, ahol már kifizették a repülőjegy árát, ezekben az esetekben az utasok visszatérésre jogosultak; ez mintegy kilencmilliárd forintot jelent - közölte a légitársaság kommunikációs vezetője.
Szerző(k): MTI-EcoNapokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoA The Wall Street Journal című amerikai és a Financial Times című brit lap csütörtökön a Malév csődjével kapcsolatban jelentetett meg cikket, míg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap az EU-s nyomással összefüggésben közölt írást.
Szerző(k): NAPIJelenleg nincs olyan megoldás, amely pozitív választ adna arra a kérdésre, hogy lesz-e új nemzeti légitársaság - mondta a Fidesz frakcióvezetője Egerben.
Szerző(k): MTIA Malév csoport 2600 munkavállalójából 2080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében - mondta el Róna Márta, a légitársaság szóvivője az MTI kérdésére pénteken.
Szerző(k): MTIAz Airportal.hu információi szerint pénteken elhagyja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a Malév két, lízingelt De Havilland Canada (DHC) Q400-as repülőgépe is.
Szerző(k): MTI