A Magyar Bankszövetség üdvözli a kormány és az IMF új együttműködését, és mélységesen egyetért azzal, hogy a befektetői biztonság növelése nélkülözhetetlen a gazdasági növekedés beindításához - közölte Patai Mihály, a szervezet elnöke.
Szerző(k): MTIHamarosan a kormány asztalára kell tenniük javaslatukat a bankoknak arról, milyen eszközzel segítenék a devizahiteleseket. Az Index úgy tudja, bankszövetségi berkekben ötféle javaslatot vizsgáltak, de végleges döntés még nincs, csak egy előzetes koncepciót mutatnak be holnapután.
Szerző(k): portfolio.hu, Index.huA Bankszövetség végtörlesztéssel kapcsolatos aggályait látta viszont az ECB tegnapi állásfoglalásában Kovács Levente. A Bankszövetség főtitkára emlékeztetett: a sok tévhit miatt már az Európai Bankföderációi is állásfoglalásban jelezte: Európában nem bankválság, hanem szuverén adósságválság van, tehát nem bankokat kell megmenteni, hanem a bankoknak kell megsegíteni a kormányzatokat.
Szerző(k): Nagy László NándorA hazai bankrendszer és a magyar bankok tulajdonosai eddig is mindent elkövettek azért, hogy a pénzügyi válság hatásaitól megvédjék magyar ügyfeleiket - utasítja vissza a Bankszövetség a kormányzati politikusok azon nézeteit, mely szerint a hazai bankrendszer \"nem jó\".
Szerző(k): Nagy László NándorNem hivatalos információk szerint az indulás heteihez képest megugrott a végtörlesztők száma. Ma már a bankok érdeke is az lenne, hogy valaki nyilvánosságra hozza az adatokat - ha másért nem, hát azért, hogy a politika is megnyugodjon. Naprakész adatai azonban csak a felügyeletnek vannak.
Szerző(k): Nagy László NándorAmikor a kormány rögzített árfolyamon lehetővé tette a deviza lakáshitelek végtörlesztését, a bankoknak már kész csomagjaik voltak a forint- és deviza hitelesek törlesztési problémáira - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): MTIA Magyar Bankszövetség szerint a végtörlesztésről szóló törvény sérti a szerződési szabadság alkotmányossági elvét.
Szerző(k): Nagy László NándorA bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forintkamatok emeléséhez − nyilatkozta Kovács Levente. A bankszövetség főtitkára szerint korábban ők javasolták a kormányzatnak a devizahitelesek megsegítését célzó feltételek tágabb értelmezését, ám tanácsukat nem fogadták meg − ennek nyomán kell folyamatosan módosítani a végtörlesztési törvényt.
Szerző(k): Nagy László Nándor