Az Európai Unió valamennyi tagállamának összefogása helyett akár 25 tagország együttműködésével is létre lehet hozni a koronavírus-világjárvány utáni helyreállítást szolgáló 750 milliárd eurós alapot - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője csütörtökön.
Szerző(k): Domokos LászlóKedden utalja át Magyarországnak az Európai Bizottság az európai munkahelyvédelmi program keretében jóváhagyott félmilliárd eurós hitel első, 200 millió eurós részletét - értesült a BruxInfo. A kifizetésre a sorrendben harmadik, 8,5 milliárd euró értékű kötvénykibocsátás után kerül sor.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem lenne könnyű dolga annak, aki a magyarokat az EU ellen szeretné fordítani - vélekedtek szakértők a Transparency International Magyarország eseményén. Egyelőre ugyanis szinte minden közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy a magyaroknak nagyon erős a kötődése az EU-hoz. Ezzel együtt azonban a magyar néplélek sem mentes az ellentmondásoktól, ha konkrét dolgok megítéléséről van szó.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNemrégiben felkerült a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára az Európai Bizottság döntése nyomán. A jegyzékben olyan mezőgazdasági termékek és élelmiszerek szerepelnek, melyeket meghatározott földrajzi területen, elismert módszerekkel állítanak elő. Ezek mindegyike védelemben részesül az Európai Unióban.
Szerző(k): Kónya ÁdámAz Európai Bizottság álláspontja szerint az uniós költségvetéssel és a helyreállítási alappal összefüggésben elfogadott jogállamisági feltételességi mechanizmus megfelel a tagállami vezetők júliusi megállapodásának - mondta az MTI szerint Erik Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője a testület péntek délután tartott sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaLondoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA joguralomról szóló politikai vitát és a válságkezelés sürgető gazdasági kérdését nem lehet egymással összekötni; aki ezt megteszi, az felelőtlen, mert a válság idején gyors gazdasági döntésekre van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tett sajtónyilatkozatában, miután hivatalában egyeztetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel az EU-s költségvetés és a válságkezelési alap ügyében. A két miniszterelnök aláírt egy közös nyilatkozatot, amelyből Orbán Viktor azt emelte ki: Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelországnak elfogadhatatlan.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA jogállamiság elvével kapcsolatos politikai feltételrendszer elleni fellépés veszélybe sodorhatja az Európai Unió hétéves költségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap elindulását - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna