légitársaság

06.
26.
17:29
Túl sokat tudnak rólunk a légitársaságok, közbelépett az EU

Túl sokat tudnak rólunk a légitársaságok, közbelépett az EU

Az Európai Unió bíróságának határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
06.
25.
18:02
A Wizz Air otthagyta az utasokat Párizsban, mert kevés a dolgozó

A Wizz Air otthagyta az utasokat Párizsban, mert kevés a dolgozó

A Wizz Air ismét Párizsban hagyott utasokat - írta meg a Blikk két utasra hivatkozva -, akiknek éjszakára szállást sem tudtak biztosítani. A légitársaság a munkaerőhiánnyal indokolta a késéseket és járattörlést, és az ügy kivizsgálását ígérte közleményében.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
23.
13:08
Puskával lőhettek rá egy horvát utasszállító gépre

Puskával lőhettek rá egy horvát utasszállító gépre

Vélhetően lőfegyverből származó lövések nyomait találták egy horvát utasszállító repülőgépen, amely Zágrábból Szarajevóba szállított utasokat, a pilóta jelentette az esetet a hatóságoknak.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
22.
20:22
Budapesti járatokat is érint a belga légitársaság személyzetének sztrájkja

Budapesti járatokat is érint a belga légitársaság személyzetének sztrájkja

Háromnapos sztrájkot kezd csütörtökön a belga nemzeti légitársaság, a Brussels Airlines teljes személyzete, a munkabeszüntetés legkevesebb 315 járatot, köztük budapestieket, valamint 40 ezer utast érint - írja a La Libre Belgique.

Szerző(k): Szász Péter
06.
21.
18:47
Káosz van az európai reptereken, ami egész nyáron kitarthat

Káosz van az európai reptereken, ami egész nyáron kitarthat

Késések, járattörlések, hosszú sorok és elveszett poggyászok sújtják a légi közlekedést világszerte, mivel a légitársaságok és a repülőterek a nyári kereslet növekedésével és a munkaerőhiánnyal küzdenek. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszont speciális eset.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
20.
16:05
Ötször nevezték "idiótának" a magyar kormányt

Ötször nevezték "idiótának" a magyar kormányt

A Ryanair fapados légitársaság közleményben válaszolt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter megjegyzésére, miszerint bocsánatot kellene kérne azért, hogy azt állította: a magyar kormány "idióta pluszadója" miatt kell többet fizetni a repülőjegyekért, mint korábban. Ezután ötször elismétli, hogy "idiótának" tartja a légitársaságokra kivetett különadót

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
19.
07:20
Megbüntetik Románia kék csődtömegét

Megbüntetik Románia kék csődtömegét

A romániai fogyasztóvédelmi hatóság célkeresztbe vette az ország fapados légitársaságát, a Blue Airt, mert nem elég, hogy tízezres nagyságrendben törölt járatokat, még kártérítést sem fizetett utasainak.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
17.
11:18

A szállásadók a létükért küzdenek, a légitársaságok bírják a különadót

A légitársaságok sokkal jobb helyzetben vannak, mint a szállásadók, ezért adóztatjuk meg őket, a szálláshelyeket pedig nem – mondta Gulyás.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
06.
17.
07:54
Nem eresztheti a Ryanairt és a többi fapadost az Orbán-kormány

Nem eresztheti a Ryanairt és a többi fapadost az Orbán-kormány

Galgóczy Ferenc légiipari szakértő szerint a különadón túl további intézkedések is szükségesek a légi közlekedésben, ahol a földi kiszolgálás piaca rendkívül kiszolgáltatott a multinacionális diszkont légitársaságoknak. Eközben a légitársaságok arra hivatkoznak, hogy masszívan veszteségesek még a járvány és az orosz-ukrán háború hatásai miatt.

Szerző(k): Szabó Dániel