Felfüggesztette a British Airways brit légitársaság a jegyek értékesítését a londoni Heathrow-ról induló rövid távú járataira augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyelőre nem jutottak eredményre a bértárgyalások a Lufthansánál, így fennmarad az esélye, hogy a pilóták sztrájkja miatt több ezer járatot kell törölni.
Szerző(k): Szabó DánielPozitív volt a hangulat a tőzsdéken a szerda esti amerikai kamatdöntés előtt, ami a magyar részvényindex emelkedését is segítette, vállalatspecifikus hír viszont nem érkezett mondta a szerdai tőzsdei kereskedésről Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaA Verdi szakszervezet szerdai figyelmeztető sztrájkja miatt szinte összes járatát törli a Lufthansa a frankfurti és müncheni bázisán, de a munkabeszüntetés más német repterek és a cég földi kiszolgálói által kezelt légitársaságok forgalmát is érinti - írja az Airportal.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után. Magyarországon a cég az Orbán-kormánnyal is szembekerült, mert az extraprofit-adót vetett ki a légitársaságokra.
Szerző(k): Szabó DánielRománia fapados légitársasága várhatóan nem fogja kifizetni járattörlések miatt pórul járt utasait, a fogyasztóvédelmi hivatalt, amely megbírságolta a céget korrupciós vádakkal illetik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz idei repülőtéri káoszból, amely a fejlett országokban mindenütt dühíti az utazókat, jól látszik, hogy öngólt rúgtak a légiipar cégei alkalmazottaik elbocsátásával. Aki a járvány idején talált magának munkát, az már nem tér vissza hozzájuk.
Szerző(k): Komócsin SándorNapok óta egy Londoni repülőtéren él egy magyar csoport, amelyet az akár magyarnak is tekinthető Wizz Air fapados légitársaság nem képes vagy nem hajlandó hazaszállítani, és még csak szóba sem állnak velük.
Szerző(k): Komócsin Sándor