A veszélyhelyzeti felhatalmazásával élve a kormány módosította az általános forgalmi adóról (áfa) szóló törvényt, amellyel újabb két évvel, 2024. december végéig meghosszabbította az új lakások értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfa alkalmazását.
Szerző(k): Domokos ErikaAz idei első félévben közel 7 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint 2021 azonos időszakában, de az építési engedélyek száma már emelkedett.
Szerző(k): Szabó DánielNem tudom, kinek mikor volt legutóbb kötelező a társasházban lakógyűlésre mennie, de én bevallom, évek óta kihagyom, a házzal kapcsolatos problémákat a szomszédaimmal és a közös képviselővel beszélem meg inkább. Volt időszak, amikor elmentem az ilyen fórumokra, de miután az inkább hasonlított egy irányíthatatlan személyeskedésre felhúzott perpétum mobilének, lemondtam róla. Jól tettem-e? Mindjárt kiderül, mert a Napi.hu friss podcastjának vendége Czabarka Mihály, a társasházi felújítások apostola.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA hazai lakásárak hosszú ideje tartó, európai szinten is kimagasló emelkedése után 2022 elején ismét rekordot döntött a lakáspiaci drágulás üteme. 2021 negyedik negyedévében 21 százalékos, 2022 első negyedévében pedig előzetes adatok szerint 25 százalékos éves lakásár-emelkedés mérhető - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Herman BernadettAz első negyedévben, az előző év azonos időszakához képest 26 százalékkal csökkent az átadott lakások száma, a kiadott építési engedélyeké és a bejelentéseké viszont 15 százalékkal nőtt a KSH friss számai szerint. Lakáspiaci szakértők a határozott idejű támogatásokkal, a drágulással és az anyaghiánnyal magyarázzák a számokat.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén az első negyedévben 4 528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Market Építő Zrt. leányvállalata, a Kopaszi-gáton és Lágymányosi öbölben is építő Property Market Zrt. árbevétele 2021-ben elérte a 2,3 milliárd forintot, míg az adózott eredménye 847 millió forintot tett ki - közölte a társaság. Ez egymilliárddal nagyobb árbevétel és 766 millióval jobb eredmény mint volt egy évvel korábban.
Szerző(k): Domokos ErikaKilencszáz lakásos lakóparkot épít saját tőkéből az újbudai Kánai-tó partján az irodaház-fejlesztéseiről ismertté vált belga ingatlanfejlesztő cég, az Atenor. A Kőérberek-Tóváros területén megvásárolt 8,2 hektáron rövidesen indul az első, 260 lakásos ütem kivitelezése, az átadást jövő év végére, 2024 elejére tervezik - hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz egyre népszerűbb készházak biztosítása nem minden biztosítótársaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre gyakrabban választják a könnyűszerkezetes házakat.
Szerző(k): Domokos Erika