Az őszi parlamenti választások esélyese Lengyelországban ugyan a kormánypárt, ám ha az ellenzék összefogna, akkor átvehetné az ország irányítását.
Szerző(k): Barabás JúliaMegalakulása, azaz 1834 óta nem volt olyan népszerűtlen a brit konzervatív (tory) párt, mint ezen a héten volt - írta a 444.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA horvát állampolgárok 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3 százalék bizonytalan - derült ki a Vecernji List című horvát napilap által közzétett, a HRejting közvélemény-kutató által készített felméréséből, amit az MTI tudósítója szemlézett.
Szerző(k): Domokos ErikaHa a harctéren és a tárgyalóasztaloknál nem is enyhül Oroszország és Ukrajna feszültsége, a két ország lakosainak lelkében eloszlani látszik a harag: immáron egymás kormányát, legfelsőbb politikai vezetését utálják igazán.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy év alatt 15 százalékkal esett a támogatottsága az orosz elnöknek - derül ki az MTI híréből.
Szerző(k): Szabó DánielLegalábbis ezt állítja egy felmérésre hivatkozva az a TVO, mely többek között a bővítés alatt álló olkiluotói erőmű tulajdonosa is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánRég nem látott csúcsra emelkedett azoknak az oroszoknak az aránya, akik úgy vélik, hogy országuk és a Nyugat viszonya javulhat. Igaz, eközben nem csökkent az igazán pesszimisták aránya.
Szerző(k): Komócsin SándorA többség szerint igazságtalan volt a Fidesz felfüggesztése - igaz, ez a többség a kormánypárti szimpatizánsokból jött össze - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Emellett ugyanakkor az is kiderül, hogy a fideszesek többsége magáénak vallja az EU értékeit: például a közpénzek költését is szigorúbban ellenőriznés, sőt, többségük szerint még az Európai Ügyészséghez is csatlakoznia kellene Magyarországnak.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna