Több száz áldozata lehet annak a pénteki gátszakadásnak, melynek során a brazíliai Vale bányavállalat egy használaton kívüli zagytározójának gátja átszakadt. Az MTI szerint Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét vasárnap brazil kollégájának, Jair Bolsonarónak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA köztársasági elnök idén kétszer is adománnyal támogatta a magyar jezsuitákat, de a 73 millió forintos keretéből legtöbbet, 5 millió forintot egy szobor készítésére adta.
Szerző(k): Vég MártonÁder János táviratban nyilvánította részvétét Joko Widodo indonéz államfőnek a szigetországban szombat este keletkezett szökőár miatt, amelyben a jelenlegi információk szerint 162-en vesztették életüket és több mint 700-an megsérültek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos két törvényt, az ÁSZ-ról szólót és a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott módosítását - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA gazdasági növekedés és fenntarthatóság nem egymást kizáró fogalmak, a klímaváltozás nem csak veszély, egyúttal lehetőség is - mutatott rá Áder János köztársasági elnök a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács működésének tízéves évfordulóján rendezett tanácskozáson az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielEmmanuel Macron francia elnök arra kérte Édouard Philippe miniszterelnököt, hogy fogadja valamennyi parlamenti párt vezetőjét és a tüntetők képviselőit, hogy közösen találjanak kiutat az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások nyomán kialakult válságból - idézi a francia elnöki hivatal közlését az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita