A klímaváltozás az emberiséget fenyegető legnagyobb veszély, amelyről nem hatásvadász szónoki fordulat azt állítani: civilizációnk jövője a tét - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn az Európai Meteorológiai Társaság budapesti konferenciáján.
Szerző(k): Szász PéterKözel 200 millió eurós kerettel tervezett, vízügyi fejlesztéseket támogató magyar befektetési alap létrehozását jelentette be Áder János köztársasági elnök, a Víz Világhét programján elhangzott előadásában csütörtökön Stockholmban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában az MTI tudósítása szerint. Idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte - mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElőzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte vizsgálatra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását.
Szerző(k): Domokos LászlóHatározottan tiltakozik a cafeteria rendszerének érdemi egyeztetés nélkül végrehajtott átalakítása ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ). A köztársasági elnököt a konföderáció arra kéri majd fel, hogy a törvénymódosítást ne írja alá, hanem küldje vissza azt megfontolásra a parlamentnek. Az érdekképviselet keresi a módját annak is, hogy a politikusokat miként kényszerítheti a munkavállalók érdekeit sértő döntésük megváltoztatására - adta hírül az MSZSZ.
Szerző(k): Domokos LászlóKegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből, amelyet az MTI idéz.
Szerző(k): Szász PéterÁtadta megbízólevelét David B. Cornstein, az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete Áder János köztársasági elnöknek hétfőn, a Sándor-palotában - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika