A KSH friss adatai szerint a harmadik negyedévben 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások a feldolgozóipari fejlesztések 6,3 százalékos növekedése mellett.
Szerző(k): EconomxEgy évvel ezelőtthöz képest 14,1 százalékkal, 557 900 forintra nőtt a bruttó átlagkereset – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Zádori BenceA KSH legfrissebb adatai szerint 2023 októberében átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a fogyasztói árak, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak. Ugyanakkor a tavalyihoz képest az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal, az üzemanyagé pedig több mint 30 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAugusztusban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, júliushoz képest az export kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslését csütörtökön.
Szerző(k): EconomxJó hír viszont, hogy a legnagyobb súlyú járműgyártás 4,6 százalékkal bővült.
Szerző(k): EconomxElőzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya. A második negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): EconomxAz csak némileg jelenthet gyógyírt, hogy júliushoz képest nem drágult túlságosan az élet.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Központ Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal elmaradt a 2022. második negyedévitől, a csökkenést mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye.
Szerző(k): Economx