A vizsgált időszakban 2 százalékkal nőtt az épületek építésének termelése, miközben 2,6 százalékkal csökkent minden más építményé. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1 százalékkal magasabb volt az építőipar termelése, mint szeptemberben.
Az előző év azonos hónapjához képest idén októberben az ipar ágazatai közül az épületek építésében 14,1, egyéb építmények építésében 2,9 százalékkal nagyobb volt a termelés.
Ugyanakkor a speciális szaképítés termelése, amely a legnagyobb súlyú ágazat, 8,9 százalékkal esett vissza.
A megkötött új szerződések volumene 11,7 százalékos visszaesést mutat, ezen belül is az épületek építésére kötött szerződéseké 9,3, az egyéb építményekre vonatkozóké 13,9 százalékkal esett vissza.
Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene a 31 százalék, ezen belül 14,4 százalékkal maradnak el az épületek építésére vonatkozó szerződések, és 42,5 százalékkal az egyéb építményekre vonatkozó szerződések az előző év azonos időszakitól.
Az év első tíz hónapjában 4,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés 2022 azonos időszakához képest.
2024-ben valóra válik a jóslat, jönnek a kirúgások
A magyar építőipar főszereplői szerint valóra válik a szomorú jóslat, és az eddigi zuhanás után 2024-ben mélypontra kerül a szektor. A maxi-Dubaj árnyékában egyelőre nem tudni, hogy mit tud lépni a magyar kormányzat a magyar építőipari vállalkozások érdekében, akiknek a háromnegyede rosszabb üzleti évre számít 2024-ben az ideinél.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához