A szokásosnál valamivel nagyobb érdeklődés közepette, 40 százalékos részvétel mellett alapszabályt módosított a Zalakerámia Rt. tegnapi rendkívüli közgyűlése. Az elfogadott alapszabály-módosítás értelmében a Zalakerámia igazgatósága saját hatáskörben a következő 5 év alatt összesen 2,5 millió darab új részvény kibocsátásáról dönthet, ám az idén - a törvényi előírások miatt - igazgatóság már nem emelheti meg a társaság tőkéjét, mivel a korábbi hasonló akciók ez évre kimerítették a Gt. kínálta lehetőségeket. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA korábban tervezettnél jóval nagyobb, csaknem kétmilliárd forintos tőkeemelésről döntött a Délhús Rt. közgyűlése. A társaság többségi tulajdonrészének eladása továbbra is napirenden van, ám jelenleg a legfontosabb cél a hitelállomány csökkentése, a hitelszerkezet átalakítása és a tavaly jelentős veszteséggel záró társaság reorganizációjának folytatása. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Zalakerámia június 29-ére összehívott rendkívüli közgyűlésének napirendjén az 1 milliárd 614 millió forintos veszteséget tartalmazó konszolidált mérleg elfogadásán túl alapszabály-módosítás is szerepel. Az igazgatóság jövőre lejáró, összegében is szűkössé váló tőkeemelési felhatalmazását szeretné a fő tulajdonos kiterjeszteni. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Skála-Coop Rt. rendhagyó módon a hétfői munkaszüneti napra összehívott közgyűlésén elmaradt az egyes piaci szereplők által várt meglepetés, nem derült ki, hogy milyen valóságalapja van a tulajdonosváltásról terjengő pletykáknak. Az egyetlen lényeges változás sem nevezhető meglepetésnek, Imre István helyett Vadász Gusztáv az igazgatóság új elnöke. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Hungagent Rt. ma 12 órakor tartja közgyűlését Pomázon. Ez - és az alvópapír enyhén szólva gyér tőzsdei likviditása - már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a kisbefektetőket a részvételtől elriassza. Ám ha véletlenül mégsem, elég megnézni a napirendet, amelyből ítélve az esemény méltán pályázhat majd az évad legunalmasabb közgyűlésének címére. A napirendi pontok között a kötelező momentumokon, meg egyetlen igazgatóságitag-választáson kívül ugyanis legfeljebb az idei tervek ismertetése adhat okot arra, hogy a Hungagent-rajongók népes táborának kedélyeit az egekig hajtsa...
Szerző(k): Eidenpenz JózsefAz Aranypók Rt. ma 10 órakor tartandó közgyűlésén a szokásos napirendi pontokon kívül a részvényesek számára fizetendő 12 százalékos osztalékról szóló javaslat is szerepel. Dönteni fognak még a saját tulajdonban levő részvények bevonásával végrehajtandó alaptőke-leszállításról, valamint az alapszabály módosításáról is. A részvényesek számára feltehetőleg a részvények tőzsdei kivezetéséről szóló napirendi pont lesz a legkevésbé örvendetes.
Szerző(k): Eidenpenz JózsefA HB Westminster Rt. rendkívüli közgyűlésén a cég szavazatelsőbbségi részvényeit törzsrészvényekké alakították át. A társaság által megvásárolni szándékozott siófoki telek önmagában a cég saját tőkéjének nagyobb részét lekötheti, a tervezett építkezést valószínűleg bankhitelből oldanák meg. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA forgalom visszaesése még nem látszik meg a Budapesti Értéktőzsde – az április 26-i közgyűlés elé kerülő – tavalyi adatain, az intézmény tavaly 302 millió 862 ezer forintos bevételi többletet ért el. A mérleg elfogadásán túl kisebb jelentőségű alapszabály-módosításról, illetve a vállalati kötvényeknek az állampapír-szekcióba való átsorolásáról is dönthetnek a tőzsdetagok. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI