Ugyanabban a számlagyárügyben hallgatták ki gyanúsítottként Berki Krisztián médiacelebet, mint Kuna Tibor kommunikációs szakembert - értesült a 444.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az izsáki vadászház ügyében Mondok József (Fidesz-KDNP), a település polgármestere ellen - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA budapesti Széll Kálmán téren kerestek munkát azok, akik nevére, mint kiderült, egy bűnbanda cseh cégeit íratták. A bűnszövetség irányítói előzetes letartóztatásban vannak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.
Szerző(k): Domokos ErikaFesztiválszervezők ellen nyomoz a NAV. A szervezők a belépőkből származó bevételt eltitkolták, a pénzt külföldi bankszámlákra rejtették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): Domokos ErikaNégy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben - közölte Kuperczkó Adrienn, az igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint egy éve egy helyben topog a kecskeméti áfacsalási ügy. Olyannyira, hogy a korábban előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak a közelmúltban mindannyian szabadlábra kerültek. Vádemelésre egyelőre nem került sor - így maradnak a találgatások és feltételezések.
Szerző(k): Szakonyi PéterA Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt két soltvadkerti férfi ellen, aki bor- és pálinkakészítéshez szükséges gépek és berendezések beszerzéséhez igényelt jogtalanul pályázati támogatást - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKöltségvetési csalás miatt nyomoznak, miután Mikola István külügyi államtitkár valószínűleg zsebre rakta a feleségének járó juttatást.
Szerző(k): Papp Zsolt