Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth TiborA prognózis 50 százalékos visszaeséssel számol.
Szerző(k): Zádori BenceMilyen veszélyei lehetnek annak, ha kínai hitelből valósulnak meg a magyarországi beruházások? Juthatunk-e Srí Lanka, vagy Montenegró sorsára?
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Politico által nyilvánosságra hozott levelezés szerint az Európai Bizottság által vizsgált három kínai elektromos-gyártó cég nem működik együtt az uniós szervekkel, emiatt szigorúbb büntetésre számíthatnak. Peking válaszlépéseket ígér.
Szerző(k): Gulyas Ábel2000 óta a legdurvább negatív rekord született a demográfiában a statisztikai hivatal adatai szerint, katasztrofális zuhanásban vagyunk. Nem úgy a forint, egyes szakértői vélemények úgy tartják, az év végére 382,5 forintig erősödhet a fizetőeszköz. A hazai sajtótermékeket perrel „jutalmazó" Orbán Viktor tűz alá került, miközben a hazai termelők a földjeik miatt, a házasodni vágyók az esetenként 8-10 milliós esküvő miatt aggódhatnak. Szerkesztőink válogatása a hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
Szerző(k): EconomxTavaly évtizedes mélypontra süllyedt a külföldi befektetések száma Európa vezető piacán. Leginkább az amerikai cégek menekülnek a gyengélkedő német gazdaságból, ami viszont vonzza Kínát, így lassan fő beruházóvá válhat.
Szerző(k): Thurzó KatalinOroszországnak a háborús gépezet fenntartása miatt fontos a gázeladások élénkítése. Elméletileg most két lehetősége van az országnak: csővezetékek építése más helyekre, vagy az cseppfolyósított földgáz-export felturbózása.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraCsökkent az Apple negyedéves bevétele és nyeresége éves összevetésben, de így is felülmúlta az elemzők által várt adatokat. A cég bővíti részvény-visszavásárlási programját.
Szerző(k): Horváth TiborNemcsak óriási pénzek, a turizmust biztosító rendőrök, és maga az államelnök, hanem katonák is érkezhetnek hazánkba Kínából. Utóbbiak esetében az Egyesült Államok már régóta aggódik, de eddig csak Ázsiában jelentek meg az új Selyemút mentén.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba