kártya

06.
25.
09:38
Szigetre, Voltra Szép kártyával

Szigetre, Voltra Szép kártyával

Még tágabb lesz a második félév elejétől a Széchenyi Pihenőkártyával igénybe vehető szolgáltatások köre, és egyszerűsödik a használata is. Már nem csupán a fesztiválbelépőt vásárolhatjuk meg vele, hanem a szálláshelyünk összes, helyben igénybe vehető szolgáltatását is így fizethetjük.

Szerző(k): NAPI
06.
20.
15:35
Itt az NGM és a KIM reakciója a bizottság döntésére

Itt az NGM és a KIM reakciója a bizottság döntésére

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közös közleményben reagált az Európai Bizottság döntésére, miszerint a béren kívüli juttatások ügyében indított kötelezettségszegési eljárást a következő fázisba léptetve az Európai Bíróság elé vitte. A két tárca szerint az EB ezzel egy sikeres program jövőjét veszélyezteti.

Szerző(k): NAPI
06.
06.
10:57
Fontos változások a cafeteriában nyártól - erre figyeljen!

Fontos változások a cafeteriában nyártól - erre figyeljen!

Július 1-jétől már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni - közölte az NGM.

Szerző(k): NAPI
05.
17.
15:43
Téliesítenék a Balatont

Téliesítenék a Balatont

A turizmus \"lélegeztetője\" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul, a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden. Cél az is, hogy a balatoni szállodák ne zárjanak be ősszel, mert ez tovább generálná a helyi kereskedelmet.

Szerző(k): MTI-Eco
03.
25.
19:33
A vendéglátók örülhetnek leginkább a cafeteriának

A vendéglátók örülhetnek leginkább a cafeteriának

Két és félszeresére nőtt a Szépkártya-feltöltések összege a tavalyi év hasonló időszakához képest: 2,9 milliárdról 7,3 milliárd forintra.

Szerző(k): Tóth Kata
02.
05.
07:17
Meglepő cafeteria-fordulat: a főnöké lesz az el nem költött pénz?

Meglepő cafeteria-fordulat: a főnöké lesz az el nem költött pénz?

Mindenképp cégen belül akarja tartani a kormány a Szép kártyákon ragadt pénzt. Ha a munkavállaló nem képes a kitolt határidőre sem elkölteni, megkapja a munkaadó.

Szerző(k): F. Szabó Emese
01.
25.
09:25
Miért vannak egyáltalán egyéb utalványok?

Miért vannak egyáltalán egyéb utalványok?

Alapvetően nem éri meg olyan juttatást nyújtani, ami magas adótartalmú vagy korlátozottan felhasználható: a munkavállalókat ezek egyszerűen nem érdeklik. A rezsi utalvány vajon sikeres lehet?

Szerző(k): F. Szabó Emese
01.
25.
08:31
Cafeteria - Matolcsy nem aggódik a Brüsszel miatt

Cafeteria - Matolcsy nem aggódik a Brüsszel miatt

Bár a magyar szabadidő-, pihenő- és étkezési utalványok rendszerének egyes szabályozási elemei miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás még tart, a nemzetgazdasági miniszter szerint a munkavállalóknak nem kell aggódniuk.

Szerző(k): NAPI
01.
21.
10:34
Szép-szigorításról számolt be Matolcsy - egymillió is lehet a büntetés

Szép-szigorításról számolt be Matolcsy - egymillió is lehet a büntetés

Az NGM első embere szerint egyre jobb és szigorúbb a Széchenyi pihenő kártyák szabályozása. A kibocsátás felpörgött: 2012 végén már a 72 milliárd forintot közelítette a munkaadók által feltöltött összeg.

Szerző(k): NAPI